Akárcsak januárban, most is György Péterrel indulok útnak. Ezt a József Attila-idézetet akkor kaptam tőle, amikor már kutatási lázban égtem a doktori programon, s egy hosszú beszélgetés után az ELTE BTK kávézójában, látva óriási ambícióimat, lángoló elkötelezettségemet, próbált kissé józanabb belátásra bírni…

Azt hiszem, jobban értem már, így idősebb koromban, mit is jelent ’a pici él’ és ’a világ tengelye’. Bár megvallom, az adománygyűjtő kampány közben óriási erőfeszítésbe tellett az egyensúlyt tartani. Hiszen az épp arról szólt, hogy fényezzem, „eladjam magam”, s a könyvet is, mielőtt még megírtam volna. Cserébe nemcsak adományokat, hanem rengeteg kedves szót, megerősítést kaptam a családomtól, barátoktól. És bizalmat. A kutatáshoz pénzre, az íráshoz erre volt a legnagyobb szükségem.

Pénteken indultam útnak, isztambuli átszállással, szombat hajnalra értem Nairobiba. A repülés a Turkish Airlines-zal (akárcsak januárban) olyan, mint a fapadosok előtti békeidőkben a nagy légitársaságok (British Airways, KLM, Air France, Malév) gépein utazni. Kényelmes, pontos, vendégszerető. A törökök talán kissé el is túlozzák, esti felszállás után vacsora, s mire elszenderednél, 11-kor újabb étel, ital érkezik…

Számomra a repülés a vonatúthoz hasonlóan nagy élmény, de egészen más természetű. Nagyon gyakran megesett velem, hogy még felszállás előtt, amikor a gép a kifutópályán helyezkedik, hirtelen álomba zuhanok. Érzékelem a felszállást, de mintha álmodnék.  Így az elrugaszkodás, ami lételemem, valamiféle belső, meghatározhatatlan sem itt, sem ott állapotban történik meg velem.

Karácsonyra kaptam egy könyvecskét a gyerekeimtől: filmekről készíthetek benne jegyzeteket. Soha nem csináltam ilyet korábban, és valószínűleg most sem fogok.

Utazom, s közben belül, magamnak vetítek, erről fogok feljegyzéseket készíteni. Utólag a könyvhöz ezek nagyon hasznosak lesznek, mert tematikus címkékkel, benyomások hívószavaival látom el őket, s  ezek a lapján idézem fel majd az emlékeket, s a kapcsolódó érzéseket.

A Nairobiban töltött hétvége elképesztő sűrű lett. Vasárnap Evelyn barátnő-kollégám elvitt egy pünkösdista istentiszteletre (én református vagyok). Egy kb. 500 fős templomban egyedüli fehérként imádkoztam ugyanahhoz az Istenhez, mint fekete hívő társaim. A mise hívószava a ’felowship’, ’barátság, bajtársiasság, szövetség, közösség’ volt. Újabb önazonosságbeli változást hozott.