Kenyai zarándoklatok a kortárs művészetek Mekkájába

Uhuru Park, Nairobi

Folytatódnak az Erasmus útjaim, hála a METU-nak, és magának a program nyújtotta lehetőségeknek. Idén rekord mennyiségű külföldi diákot tanítok, ugyanennek az Erasmus+-nak a keretében jönnek Mexikóból, Kolumbiából, mindenféle országokból, s vannak beiskolázott diákjaim szép számban a volt szovjet tagköztãrsaságokból. Hatalmasakat beszélgettünk arról, mit jelent nekik Európa, Kelet-Európa. Mondanak fura, s épp ezért nagyon is védhető dolgokat.

Nekem itt nem többet, mint fehérnek lenni. De erről a könyvben írok majd sokat.

S ha valahol érdemes tanulni müvészektől, kurátoroktól, az Kenya. Érkezésem napján felkerestem azt a remek kiállítást a Munyu Art Space-ben, amelyről majd a Balkon 2026/3. számában olvashattok. A The Great Repair: Umunyu nálam tananyag is lett: ezen keresztül magyarázom el, miképp képesek a kortárs művészet regiszterei felerősíteni, értelmezésben, sőt, percepcióban segíteni a hétköznapi életben tapasztaltakat.

The Great Repair: Umunyu . Cave_Bureau installáció, Cow Corridor

A kiállítás utolsó napja volt, összegyűltek a helyi művész résztvevők beszélgetni, ünnepelni, kicsit hallgattam őket, beszélgettem művész barátokkal, kurátorokkal. S közben még nézegettem a feledhetetlen kiállítás munkáit, köztük Kader Attia installációját. A francia-algír művész, akitől a ‘kulturális javítás’ fogalmát kutatásomban kölcsönöztem. Ő hamarosan jön Magyarországra, a LUMU-ban tart majd előadást, kihagyhatatlan lehetőség, de én mégis kihagyom, mert épp akkor tartok remek filmes kurátorokkal a VERZIO-n workshopot.

Őszi szünet következett, s úgy döntöttem, megtoldom az Erasmus utat egy héttel saját forrásból, másnap továbbálltam hát Mombasába, hogy meglátogassam az ottani barátaimat. Nagy beszélgetések, egy feledhetetlen kajakozás egészen a korallzátonyig a hatalmas hullámokon, nem féltem, sőt, sosem éreztem még vízközelben ennyire biztonságban magam. 

Mombasa Beach, Fort Jesus

Egy Allience Francais vetítésre is sikerült elküzdenünk magunkat fotós barátommal a Gede Ruinhoz, amely Kenya talán egyik legszebb középkori szuahéli város romja. A matatuval megtett út fárasztó és hosszú volt, de majdnem kezdésre odaértünk. S akkor jött a fekete leves. A várva várt lengyel  és kenyai kutatók által készült rövidfilmek vetítését másfél órás protokoll előzte meg: volt ott minden, mint Kádár apánk idején: négy himnusz, kb. tíz beszéd, kenyai iskolások EU-s országok felirataival készült pólókba öltöztetése, fotózkodás… Mire a vetítés elkezdődött, kb. 30-40 percünk maradt indulásig: a lényeg, ami miatt főleg mentünk, a szereplőkkel, kutatókkal való beszélgetés kb. fél 10-kor kezdődhetett, nem mertük kockáztatni, hogy nem jutunk haza. 

Aztán már mentem is vissza Nairobiba, hogy folytassam a zarándoklatot.

Az Uhuru Parkban tett vasárnapi séta során annak a zsakaranda (jakaranda szuahéliül) fának a lehullott virágait szedegettem, amelynek árnyékában ültem januárban egy kávézóban egy ismerőssel. Akkor a csodás szív alakú magjait gyűjtögettem, s Mutanu megjegyezte, látnám októberben, virágba borulva… Hát azt nem fogom, válaszoltam, és tessék, itt vagyok.

Uhuru Park

S hogy mennyire, arra a mellém lépő szódaárus döbbentett rá, amikor átnyújtott egy virágzó ágat, hogy ne a földről szedegessek. Ez nekem Kenya.

És az a kortárs művészeti intézmény, a Nairobi Contemporary Art Institute, amelyről szintén írok majd a Balkonban. Megint csodás kiállítást láttam, olvasgattam a könyvtárban, tanulom a szuahéli mellett a hozzáállásukat, világlátásukat.

Resounding Rhizomes, Maggie Otieno vasúti talpfák új célra használt darabjaiból készített szobrai

Persze a Cinema Unseen is kihagyhatatlan: a számomra kivételesen fontos film, a Kikuyu Land teltházas volt, megnéztem hát egy szudánit, a Cotton Queent. Álomszép képi világ, kissé szerteágazó történettel, de témájában ugyanúgy a kulturális emlékezet, a gyarmatosítás következménye szerepelt, ahogy minden más kulturális területen.

 S most olyan találkozásra került itt sor, amelynek esélye…, inkább nem latolgatom. Három világutazó paloznaki fiatal: barátaim gyermekei, gyermekeim barátai, Slemmer Bence, kicsi-vőm-bátyja; Verrasztó Laci; Wrhovina Peti ültek velem egy asztalnál, ittuk a kenyai Tusker Lagert, s egymás szavait…

Talán elmondhatom, minél több Kenyáról a közvetlen tapasztalatom, tudásom, annál jobban kezdem látni, hová, miképp csatornázhatom be rendszerszinten mindezeket. Építem a METU oldalán a partneri kapcsolatokat, tágítom a köröket, összekapcsolok civileket, intézményeket.

Az idei VERZIO-n nemcsak láthattok remek afrikai filmeket, köztük a már általam sokat emlegetett #ThePeopleShallt, s a róla szóló előadást, follow-up-ot, hanem regisztrálhattok a pénteki workshopra, amelyet a nemzetközi kurátor csapattal szervezünk World Café módszerrel. A téma: hogyan lehetne az emberi jogi fesztiválok közönségének dekoloniális hozzáállásán “javítani”? Nem kis falat. De ha jöttök, elosztjuk, s lenyeljük, megemésztjük pole-pole (lassan-lassan) közösen:)

Addig még folytatódnak az Erasmus-kalandok, Ugandából újra jelentkezem.

Írta: Pócsik Andrea

2026.11.06.

Hasonló bejegyzések

Kampalában is kicsit Kenyában

Kampalában is kicsit Kenyában

Nairobiból Kampalába busszal utazni egy elvetemült ötlet, visszafelé is bevállalni, igen nagy bátorságot és elszántságot jelent. Alapból 12-14 órás út, ebből 10 éjszaka, még nézelődni sem lehet. A határon két órát állsz sorba hajnali 2-kor. A miénk 4 órás késéssel...

„Épp ide, még csak most”

„Épp ide, még csak most”

Bő hónapja érkeztem vissza Kenyából, visszatérés sok-sok veszteséggel, fájdalommal, mégis gazdagon. A közösségi itthonlétet, a tenni akarás újbóli feltámadását, a lukácsi szabadságfogalom szellemében a Bura Galériában élhettem át újra, s hogy ez nekem megadatik, azért...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Pócsik Andrea
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.