A közel három hónapos itt tartózkodásom alatt többször fogok helyet változtatni, de szerencsére egy-egy lakást hosszabb időre tudok kibérelni, s onnan teszek csillagtúrákat. Így a főzési szokásaimat nagyban meghatározzák az adott konyha adottságai. Most, Mombasában például sem a tulajdonosnak, sem nekem nem sikerült beindítani az új sütőt. De megvagyok nélküle.

Viszont azt, hogy miből és mit főzök, a környezet befolyásolja. Amikor megérkeztem, már ismertem a francia Carrefour lánchálózat kínálatát, ami egyfajta europaizált Afrika- vagy afrikanizált Európa- árukészlet. Csak egy példa: a húsos pultban darálthúst kétfélét találtam: marhát (ami akkor épp elfogyott), és kecskét. Így ez utóbbit vettem. Nairobiban már ettem kecskehúst: a kedvenc művészmozim éttermében abból készült az isteni biryani, a helyi hagyományos fűszerezésű rizs és pörkölt. A minap pedig végre a pilaut is megkóstoltam, ennek is a rizs fűszerezése adja meg az ízét, a hús, afféle tartozékként, itt ürühús (idősebb bárány) érkezett vele.

Imádom a mandazit, amit sok helyen kávé, tea mellé kínálnak, a mi fánkunkhoz hasonlít nagyon.

Visszatérve a vásárlásra. A Carrefour a tengerparthoz közeli shopping mallban van, a lakásomhoz a helyi szupermarketlánc egyike, a Naiwas van közel. Ez már sokkal inkább kenyai, nyilván, de azért lehet kapni mindent, amit amott, csak nem akkora választékban.

A zöldség- és gyümölcsvásárlásra kaptam javaslatot helyi magyar gazdálkodó ismerőstől: a mallban egy kis biobolt, nagyon szép áruval, és árban alig különbözik. (Szerinte minden más áru agyon van vegyszerezve. Ezt nem tudhatom, de a kiskertekből származó áruk esetében el nem tudom képzelni, hogy jut permetezésre pénz. Szombaton megyek vidékre, majd megkérdezem.)

Szóval ezekből az alapanyagokból készült az isteni juice: narancs, maracuja és cékla, pici gyömbér hozzáadásával. Megkívántam a töltöttpaprikát, ehhez kellett a darálthús, így ez most kecskéből készült, s mivel fűszerekből gyéren állok, pilau masala ment bele. Szerintem isteni lett. A desszertezést egyszerűen megoldom, itt nagyon olcsó a chiamag, joghurtos tejbe keverem, mangót szeletelek bele.

Egészen tegnapig így főztem, ettem (utcán a kis kifőzdésektől sajnos nem vásárolhatok). Akkor azonban a barátaim felajánlották, megbeszélik a halászokkal, vehetek tőlük az éjszakai fogásból friss halat. (Ez nem szokás: a partról ők elszállítják kisboltokba, éttermekbe az árut amúgy.) Már a választás nagy élmény volt. Egy másfél kilós fehér csattogóhalat kértem, angolul white snapper, mert van red is, szuahéliül changu, gondolván, ebben kevés a szálka, s egy részét majd lefagyasztom. Így is lett.

Elhatároztam köretnek ugalit és mchichat készítek. Mindkettőt ettem már étteremben és nagyon ízlettek. Az ugali itt a fő szegényétel: fehér kukoricalisztből készítik, így fillérekbe kerül, az íze isteni. A mchicha egy helyi zöldség, mángolddal, fokhagymás olajon sütik, az íze lágy, a spenóthoz hasonló, de kevésbé keserű, lágyabb, hát mit mondjak, a kedvencem lett. A hozzávalókat most először az utcán vettem: lesétáltam az online vizsgáim között tartott szünetben, és nem akartam elhinni: két kis köteg mángold, egy mchicha, két hagyma, egy citrom és egy hatalmas érett mangó durván 200 Ft-ba került. 1 kg liszt 100 Ft. Megértettem, ami eddig rejtély volt, hogyan tudnak olyan pici keresetekből főzni az asszonyok. Elhatároztam, abbahagyom a szupermarketezezést, húst esetleg néha ott veszek, de inkább halat a halászoktól, akár meg is kérhetem őket, mit adjanak, kaptam telefonszámot. És amúgy is zöldséget zöldséggel, s majd ugalival eszek:)

Minden sikerült: az ugali állaga, íze megfelel, a mchicha isteni, a hal wet fried, ahogy itt mondanák, nem bő olajban sült, deep fried, hanem kapott hagymás, fokhagymás, citromos, vajas ragut. Mpishi nzuri, egész jó kenyai szakács vagyok:)