A kenyai állam kultúrához való viszonya külön fejezet lesz a könyvemben, ha nem kettő, mert (sajnos) megér annyit. Mombasában, egy másfél milliós turisztikai központban például egyetlen színház létezik. (Bár kétlem, hogy az idelátogatókban valaha is felmerülne a színházi este gondolata – általánosítok kegyetlenül.) S a helyiek közül is egy nagyon vékony réteg tudja megfizetni, ez viszont nem spekuláció.

Nekem ez a munkám és az életem, a kutatás és a kultúra, amit – néha komolyan ezt gondolom – a Jóisten is irányítgat kicsit. Persze kell hozzá a végtelen nyitottságom és érdeklődésem, hogy szövődjenek a kapcsolataim.

A nairobi filmes barátaim hamarosan érkeznek, két vetítést is szervezünk, már mozgósítom a közönséget, (ezt így mondják a helyiek), a legkülönbözőbb társadalmi csoportokból kerülnek ki itt ismerőseim. De a producer barátnőmet megkértem, kössön össze a helyi szervezőkkel, hadd ismerkedjek kicsit hamarabb. Erre szombaton kerítettünk sort. A Little Theatre Club egyáltalán nem kicsi. A kissé leromlott állapotú, patinás épületről kiderült, hajdan a britek építették a II. Világháborús veteránok „gyógyítására”, kulturális célokra, majd kórházként is működött. A hetvenes években már kizárólag kulturális feladatokat töltött be: jelenleg a helyi művészekből álló szövetség tartja fenn. (A szövetkezeti forma egyébként mindenhol jelen van, erről fogok írni sokat.) Egészen különleges az az alulról építkezés, demokratikus hozzáállás, ami ezt a működést jellemzi. Budapesten a Jurányi Inkubátorház Produkciós Közösségi Iroda teréhez hasonlítható. Nem akarom „túlszínezni” (kezdek feltalálni újabb és újabb „túl” előtagú szavakat, mert amiben jó vagyok az a túlgondolás és a túltervezés, de újabban egyre többet „túllelkesedem”) – hiszen minden hibájával együtt imádom ezt az országot, és egyre inkább elutasítom azt, amit ennek ellentéteként, európaiságnak hiszek.

Az udvart szegélyező falon a szövetség elhunyt művésztagjainak graffitije látható.

A különféle funkciójú termeket a szövetség tagjai látják el kiváló programokkal: a zumba táncórától kezdve a történetmesélő workshopon és a független média számára helybiztosításon át a kétszáz fős klassz előadóterem megtöltéséig. Hatalmasat beszélgettünk a szövetség vezetőjével, aki egyben a színházi produkciós cég vezetője, és nagyon jó fej. Kb. egy óra alatt három konkrét tervet szőttünk közösen. Ők az én embereim, az én terem, mint Budapesten a Független Színház. S lesznek majd barátaim, mint Marci és Rodrigó.

Sajnos az ingatlan a vasúté, nemrég megpróbálták visszaszerezni, s kipakolni Mombasa egyetlen kulturális terét, de olyan erős tiltakozás kezdődött, hogy meghátráltak. Valószínűleg várják a választásokat. S ha véletlen győznek, nem lesznek egy ideig gátak sem…

Másnap már mentem is színházi előadásra, egészen különleges élmény volt. S hamarosan készül az interjú a darab producer írójával, Stefanie Masekivel.

Hát így. A címem még majdnem két hétig (megszakítva egy gyors, kéthetes Nairobi munka-kutatással) Mombasa, Nyumbani Homes (Otthon Lakótelep). Ahol (állítólag a közelgő választások miatt) már a kátyú is egyre kisebb, készül az út. Amin egyre többet megyek végig, már minden kis pocsolyát ki tudok kerülni … s ahol egyre több boltos ismer, nem nagyon járok már szupermarketbe sem.