A mombasai városnézésben két célpontom volt, de elötte a reggeli úszás is elmaradt, az idö is leszükült, mert megint eltünt a telómról a net, Ami nélkül létezni sem tudok, hiszen ahhoz van kötve az Uber, a helyi fura fizetöeszköz, az M-pesa,a revolut. Így megint egy bevásárlóközpont szolgáltatójának irodãjában kötöttem ki délelött.A helyi fö közlekedés nem a motor, hanem a tuktuk, az utcánkban is számtalan volt, gyakran dudãltak, ha gyalogoltam, vagy beszédbe elegyedtunk, s másnap már ismerösként köszöntettek.

A városnézést a Fort Jesus-szel kezdtem, amit még a portugálok építettek, de az évszázadok alatt olyan sürü múlt rétegzödött rá, Ami szinte példátlan. Azáltal is, hogy szimbolikusan megjelenik benne a régió összes történelmi hányattatása. Gyarmatosítás, rabszolgaság, börtön és egyéb. Konyhából átalakított örömlány- szoba a katonãknak, menekülö útvonalból kínzókamra…Restaurált portugál falikép, hajdani grafikai illusztráció, Révész Emese barátnömnek való…

Az egyik csöpp múzumshopban egy férfi kókuszhéjból gyönyörü tárgyakat készített, beszélgetni kezdtünk a kenyai emlékezetkultúráról, nagyon jókat mondott, s kërdezett. Ö ajánlott egy fiatal szabadúszó guide-ot, aki mellém szegödött, nemcsak az erodben, az óvárosban is tartott vezetést. Nagyon kedves és okos volt, sokat beszélgettünk közben a fiatalok elhelyezkedési gondjairól, a városról, mialatt sorra felkerestük a kis üzleteket, ahová nyilván elözetes megállapodãssal visz vendégeket. Ezek sajnos nem az én pénztãrcámhoz valók voltak… Viszont felajánlotta még a rabszolgapiacból átalakított füszerpiacot. Hát így teljesüljön majd Minden álmotok!

Imádok fözni, ëpp ezért füszereket vásárolni is. Az elsö férfi, akibe belebotlottam, magyar szavakkal üdvözölt. Valami leleményes honfitársam lefordíthatta nekik a “pole-polet”, a szuahéli slowly-slowlyt nyugi-nyugira. Minden volt, Ami szem-szájnak ingere. Zanzibárból szállítják a füszereket, de ilyen illatokat biz’ isten nem éreztem soha. Nagy nehezen kiválasztottunk párat, amit ki bírtam fizetni. Így már tudok fözni a szeretteimnek pilaut, az egyik szuhaéli nemzeti ételt.Ma reggel a pályaudvarra is tuktukkal mentem. A soför kérdezett, mesélt, kérdezett. Hat óra múlt, néztem az éledezö, nyüzsgö utcát, s mintha csak kitalálta volna a gondolatomat, megszólalt: lãtod, milyen dolgosak a kenyaiak? Csak az adóval, s korrupcióval megfojtják öket, hiába igyekeznek, nem jutnak sehovã. Jövöre lesznek választások, újra csak hajrã Kenya.