Mãr otthon felébredt bennem valami különös vonzalom Mombasa iránt. Ennek két prózai oka volt, az egyik hogy mindenképp akartam Nairobin kívül mást, a vidéket is látni. A másik az óceán közelsége. Két éve nyaraltunk Ákossal az óceánparton Portugáliában, írtam is róla, rám elemi erővel hatott. De mivel kicsit féltem eltávolodni egyedül a nairobi-i ismerősöktöl, kellett a megerősítés. Eicher Hannától kaptam meg, aki tavaly járt ott, örök hála érte. Már az indulás előtti napon kioldódott valami bennem: volt némi bizonytalanság a netem/ banki tranzakcióim elérhetősége körül, de nem izgultam.

A modern, reptérszerü pályaudvarra három biztonsági ellenőrzésen jutottunk át, az egyiken kutyák szaglászták át az összes csomagot. Egy biztonságis mellém szegődött, mindenben segített, a végén kérdezi, adnék-e egy kávéra valót. Én félreértem, mert eszembe jut Sanyi poénja “Minden feketének fizetek egy feketét”), s mondom, persze, épp a resti elött állunk, ő furán néz rám, erre leesik, csak pénzt akár…:)

A vonatra óvatosságból, az ismeretlentől tartva az első osztályra vettem jegyet. Ez óriási tévedés volt. A bánásmód egyértelműen a gyarmati időkre emlékeztetett. Külön váróterem, helybe kiszolgálás, kis asztalon hozták a kávét, English breakfastet, ha kértél. A vonatra elsőként szállhattunk fel. Az ülések szélesek, kényelmesek. Bár mellettem egy termetes üzletember ül, nem tudom hová való, fekete, de szerintem nem kenyai, nem kérdezem. Idegbeteg, mozgatja a lábát, amitől remeg az ülés. Kér egy gyümölcssalátát, csámcsog, büfög. Arra gondolok, ezt nem bírom ki öt órán át, a vonat helyjegyes. De közben hajtogatom, take it easy, no problem, engedd el, bár nem szuahéliül, ( hakuna matata, ismerős?) mégis hat. Feláll és elmegy, otthagyja a szemetet. Utóbb kiderült, öt órán át evett a büfékocsiban.😀 Isten áldja a jó étvágyát. A vonat több nemzeti parkon is átmegy, egyszer látok elefántokat, na ki találja meg,

mást nem, elmulasztom a Kilimanjarot, mert írok…Pontosabban még az út elején tevéket hajtanak, a kép véletlenül nagyon jól sikerül.Öt óra kellemes zakatolãs, légkondis ringatás után Mombasa.

Leszálláskor arcomba csap a forró levegö. Az uberes egy nagyon fura fazon, kicsit bolondnak tűnik, először azt kéri, töröljem a foglalást, fizessek cashben, de nem hagyom magam, belenyugszik, s útközben mesélni kezd.

Airbnb foglalásom van olcsó kis apartment Nyaliban, amiről nem tudtam, de az ár alapján sejtettem, hogy nem a luxi negyed, végre a magam ura vagyok.

Hátsó udvar, pici ház, és nem minden úgy van, ahogy le volt írva, de miután megismerem a házigazdát, értem miért. Kimért, rideg nő, nagyon udvarias, de üzleties. Viszont Omarral, a nappali kapussal rögtön kialakul valami fura kötődés, talán emlékeztet valakire, nagyapámra, nem tudom. Alacsony, szakadt ruhában jár, de van a viselkedésében valami megnyugtató. Indulás előtti napon fényképezkedtünk: kérdezte, most akkor elviszel Európába, mondtam igen. Már itt is van; a gépeteken. A reggeli búcsúzáskor megkönnyezett. Az ő útbaigazításának köszönhetem talán az első lépést, s így mindent, ami utána következett.