Életre szólt.
Érkezésem után két nappal a varázslatos Karlsaue park kapujában, amikor Bodzával az esti sétára indultunk, furcsa, piros overálos férfiak álltak, emberek gyülekeztek. Azt hittem, valami demonstráció készül. Másnap ugyanez a kép fogadott, lelassítottam, s az egyikük kezében kis táblát vettem észre: „Aktion Beuys”. Rákerestem a neten, a sejtésem beigazolódott: sétaszínházi előadásra próbáltak. Parcours.
Beuysről nem tudtam sokat, otthon őrzök egy munkájáról egy képeslapot, ami nagyon fontos nekem, „A művészet gyógyít” felirattal.
(Nemrégiben, még otthon elkezdtem hallgatni egy online beszélgetést a budapesti Goethe Intézet szervezésében: Erhardt Miklós képzőművésszel és Fehér Dávid művészettörténésszel Winkler Nóra beszélgetett. Érdekeseket, okosakat mondtak, de mintha folyton túl akarták volna licitálni egymást: már a hideg ráz a versengéstől. Nem néztem végig. Lehet, még nekifutok, kíváncsi vagyok, most, így lenyugodva, milyennek hallom majd.)
A documenta Archívumban, ahol kutatok, meséltem a készülő előadásról, s átküldték az egész éves programsorozat linkjét: Beuys születésének 100. évfordulóján kezdődött májusban, a sétaszínház az egyik első eseménysorozat. A csütörtöki premierre nem tudtam volna menni, de a pénteki előadásra sikerült megvennem az utolsó jegyet. (Valahogy úgy éreztem, sürget az idő, bármikor vége szakadhat ennek az álomszerű állapotnak, amit a fél éves ösztöndíj lehetősége adott. Mint aztán kiderült, hihetetlen szerencsém volt: a későbbi előadásokra lehetetlen jegyet kapni.)
Forró júniusi este volt, a park kapujában lepecsételték a kezünket, majd elindultunk. A Kunsthochschule (a helyi Képző) oldalában négy színésznő zenekart játszott, különös underground zenét nyomtak, majd monológokat a művészet mibenlétéről. Sűrűn esett szó a fákról, (napok óta megszállottan fotóztam a park többszáz éves óriásait), nem minden szavukat értettem, de a gesztusaikat igen. Láttam, itt valami készül nekem. A jelenet után kimentünk a csatorna partjára, ami a kaputól az Orangerie előtti óriási gyep széléig vezet (már többször sétáltam, futottam mellette végig). Fejhallgatón követtük a túloldali jelenetet. Beuys barna bundában beszélgetett a Spiegel újságírójával arról, hogy „mindenki művész”, mögöttük egy nő álomszép fehér lovat vezetett. (Vele is találkoztam a napokban: rácsodálkoztam: micsoda úri dolga van, ideszállítja a lovát, s úgy lovagol naponta… Hát nem. Színészló volt.)
A beszélgetés leírhatatlan hatással volt rám, haladtunk párhuzamosan, Beuys egyre megszállottabban válaszolgatott a túlparton, majd futni kezdtek, mi szaporábban lépegettünk, különös háttérzene szólt a fülünkben, Beuys elhaló hangján ezt kiabálta:
Utána egy kerti tanterembe érve, egy tanárnő mintha órán magyarázná a beuysi szellemiség lényegét: egy értetlenül okvetetlenkedő férfi (épp mellettem), folyton félbeszakítja, provokálja. A tanárnő mérgében hozzávágja a krétát, engem talál el, „Entschuldigung”. Bevonódtam.
Aztán a Karlsaue oldalában a park adta különös díszletfalak előtt látjuk Goethe Iphigeniájának egy jelenetét (Beuys egy 1969-es performansz átiratának formájában). A fehér ló elviszi Iphigeniát.
Mi tovább megyünk egészen a Fridericanumig (a fő documenta helyszín, egy óriási kortárs galéria a város hatalmas főterén). Ott kapjuk meg a Beuys-gulyást, (saját recept, isteni zöldségkrémleves) megpihenünk, én legnagyobb boldogságomra műsorfüzetet veszek, amiben gyönyörű fekete-fehér fotók és az előadás szövegei vannak. Amit nem értettem, például a négyéves Beuys találkozását az angyallal, kitisztul este az ágyban.
Még egy jelenet van hátra: bent az előadóteremben a férfiszínészek vetített kép előtt beszélgetésfoszlányokat adnak elő. Beuys 1971-ben megalapította a „Népszavazással a közvetlen demokráciáért szervezetet” és a számára létrehozott irodában az 1972-es documenta 5-ön 101 napon keresztül, minden áldott nap reggel 10-től este 8-ig várta a látogatókat: mindenkivel leült beszélgetni. Dirke Schwarze kasseli műkritikus az egyik napot vele töltötte, lejegyezte a beszélgetéseket és kiadta. Aznap éppen ezt a forrást, a Meilensteine 1 bis 14 documenta (A tizennégy documenta mérföldkövei) c. könyvét olvastam az archívumban a lejegyzett beszélgetés kérdésein, válaszain sokáig gondolkoztam: a véletlen egybeeséséstől hirtelen lázasnak éreztem magam, borzongtam.
A beszélgetés hangulata fokozódik, a férfiak a pénzre terelik a szót (Beuys szövegei zseniálisak: a pénzundorom szavakba öntött formát talált), boxolni kezdenek.
A kivetítőn lezárásként rövid videórészlet: a művész arca nagyközeliben, az ajka remek, a szeme repdes néha, tekintete fájdalmasan riadt. Látni vélem benne Virginia Woolf időskori, depressziós arcát: tegnap a berlini utam első napján vásárolt kis könyvet forgattam elalvás előtt: Ein Zimmer für sich selbst. Saját szoba.
[Elkezdem művelni a bennem lakozó erőt, tehetséget, alkotókedvet, mint egy fákkal teli kertet. S egyre csak termem majd az írásokat.]
A Fridericanum előtt áll az a két fa, amelyek egyikét Beuys az 1982-es híres documenta projekt: „7000 Auen”, (7000 tölgy) elsőjeként ültette, alattuk a bazaltkövek, amelyek 1982-ben (pontosan 7000 darab) a városiak bosszúságára halomban álltak a téren, hogy majd minden egyes fát megjelöljenek.
Az archívumban töltött második napon, ebédszünetben a kis doboz tésztasalátámmal árnyékot kerestem: a térnek csak ezen a pontján találtam. A bazaltkőre ülve eszegettem, Beuys eszembe sem jutott, úgy lebegtem a megérkezés kiváltotta eufóriában, mint az ő kalapja a traileren. Mosolyogva idéztem fel földöntúli hangulatomat, az archívumlázas kedvemet.
A projekt megvalósult: a 7000. fát a fia és az özvegye ültette el 1986-ban, egy évvel halála után, a 8. documentán. Az „Erdősítés közigazgatás helyett” („Verwaldung statt Verwaltung”) c. projekt terjesztése hát még ma is, …leírni is kínos. (A Beuys program hozzákapcsolódott egy ilyen akcióhoz: vegyetek fát Kolumbiába vagy az utcasarokra.)
Hogyan lehet tettekre váltani azt a temérdek tűpontos gondolatot, azt a sugárzó szellemet, ami Beuys munkásságában nap mint nap felizzott, ezekkel a gondolatokkal telt a hétvégém. Shelley Sacks, egykori munkatársa segít majd megtanulni. Vasárnap délután elsétáltam a Die Neue Galerie-be telepített műhelyébe, ott találkoztam vele. S még fogok.
2021. június 18 – június 30.
0 hozzászólás