„Kicsiny, de fasza ország”

…megyek, megnézem.

A kilencvenes évek végén Esterházy Péternek ez volt a szava járása, az ÉS-ben olvastam, talán valamelyik Estiben. Azóta sokat változtunk, de talán most van némi remény megújhodásra …,

Most Passauban ülök egy tip-top kis panzióban egy üveg Krombacher társaságában, kb. húsz perc ebéd- és cigiszünetes, hat és fél óra autózás után. Mesés város, de szerintem, a helyek, amiket a Duna érint, mind azok.

Volt időm végiggondolni a történteket. Néha majdnem be is aludtam, mert annyira unalmas, mikor ugyanazokat mantrázom… Olyankor énekeltem egy kis Richard Bonát, vagy kérdezgettem Bodzát, aki beszédes tekintettel válaszolt.

 Amúgy ez a kutya tényleg döbbenet: a főbérlőm segítségével beszuszakoltuk a piros biciklimet a kispirosba, aztán jött a rengeteg csomag, (a lomizósok kocsija nézhet így ki), s Bodzának az első ülésnél lent jutott hely, de annyi, hogy épp befért. Kb. az út első harmadában inkább üldögélt, kérdőn, de nyugodtan nézett rám, nem tudta ezt a szorult helyzetet mire vélni, aztán nagy nehezen összekuporodott, s aludt. Bármit kibír, csak el ne váljunk most már, mi ketten.

Az elmúlt hetek feszültségei, küzdelmei után megváltás volt készülődni haza. Viszont a tudatosan felépített taktikám bejött: mindent átfordítani pozitívba, amit csak lehet! Azt nézni, mit tanultam, tapasztaltam, mit értem el, mi az, amit meg tudok tartani az életmódváltás kidolgozásában. Beuysot nem viszem magammal: a hatását is inkább formálgatom még, és egykori munkatársa, Shelley Sacks munkáján  szűröm át.

Mindehhez azért nagyban hozzájárult, hogy az előadás, amin összefoglaltam a kutatási eredményeimet, úgy érzem, nagyon jól sikerült.

Fridericianum, Rotunda, 2021. október 28. „Mi lenne ha,…documenta?” c. előadás

Sokat készültem rá: nehéz egy órában elmondani hat hónapos kutatás (hozzászámolom az év eleji elméleti felkészülést) fordulatait, megmutatni a legfontosabb forrásokat. Elkezdtem németül írni, de blokkolta a szavakkal való küzdelem a gondolkodást. Így megírtam magyarul, aztán szótározás, gépi fordítás, s egy német anyanyelvi lektorálás után kialakult egy szép kis szöveg.

Mondtam nekik: az angol bár valamivel jobban megy, az sem az ő, sem az én anyanyelvem, hát legalább egyikünknek legyen jó, ha választani lehet. Persze, azt akartam, hogy értsenek. Valamennyit szabadon is beszéltem, meglepően folyékonyan. Alapvetően nyugodt voltam. Amikor már olvastam, s a negyedik oldal után a hatodik következett, kissé meglepődtem, szabotázsra gyanakodtam. (Igen, ha maradok a tudományos pályán, lassan üldözési mániám is lesz…:) Keresni kezdtem, mondtam, most jön a technikai szünet, de feladtam. Hát akkor megpróbálok visszaemlékezni, a diák segítenek… Elmondtam! Egész folyékonyan… Ez még nagyobb lendületet adott.

Lelkes voltam, mert ez a kutatás keményen, kritikusan kezeli a documenta Archívum kanonikus szerepét, de jól felépített érveléssel. Azt hiszem, boldog voltam ott, a csöppnyi közönség előtt, a kultikus Fridericianum terében. El is mesélem, miért.

Az előadás napjának reggelén még a befejezéssel bajlódtam: nem találtam a megfelelő lezárást. És akkor az Omara-gondviselés közbeszólt. Képet kerestem a 15. documentát szervező ruangrupa honlapján, s legnagyobb döbbenetemre, egy rajzot találtam. Ez kísértetiesen hasonlított Sugár János képzőművész egy skiccére, amit egy 1992-es, a centrumról és perifériáról szóló New Observations szövegében használt. Ez szerepelt a kutatásomban is. A két rajz, épp a két időszak közötti különbség, a hatalmi átrendeződések szimbolikus megjelenítése. A ruangrupa által szervezendő, hagyományosan eurocentrikus esemény a harmadik világbeli művészek meghívására épül, s ebben, büszkék lehetünk, vagy sem, nézőpont kérdése, de az OFF Biennále is helyet kapott. A ruangrupa rajzon a fekete/fehér dominancia szerinti elrendezés az érdekes, Sugárén a mozgások, hatások (a többivel összevetve), s az a tudat, persze, hogy mi a perifériához tartozunk.

(„Jánoskám, sugárzóm, imádlak…” – hallottam a drága Omara hangját.)

A marginalitás nekem alapélményem volt Kasselben. Sokakkal beszélgettem erről, sokféleképpen próbáltam értelmezni. Talán az egyetlen beszélgetés, amikor nem egy antidemokratikus szegény ország képviselőjeként néztek rám, hanem egyenrangú kutatóként, akinek a honfitársai mérhetetlen tudással és szépséggel gazdagították a „világkultúrát”. Tudom, ez patetikusan hangzik. De ezt megélni, leírhatatlan érzés.

Ültem egy nagyon okos, nagyon híres német szociológussal egy kávézóban, aki emberileg is a helyén volt. (Társadalomtudósokról egyébként ez gyakori tapasztalatom.) A beszélgetés minden perce izgalmas volt: úgy tűnt mindkettőnknek, őszinte érdeklődést mutatott. S úgy kérdezett a máról, hogy folyamatosan előbukkant a múlt.

A kutatásom is ezt jeleníti meg: az el-nem-ismertséget, a periférikus létet különböző történelmi viszonyok között. A mintázat azonosságát, s így az összefüggések, ok-okozatok hasonlóságait mutattam meg esettanulmányokban. A német közönséget megérintette az előadásom: mert látták, a múltban történtek a jelenről is szólnak. Többen ezt a szót használták : „nagy hatást tett rám”, s a beszélgetéseinkből kiderült, valóban így lehetett.

Az összetétel épp olyan volt, amire vágytam: vegyes. Voltak szakmabeliek, az archívumból legtöbben, egy idős német történész, akinek nagy szerepe volt a documenta-kánon formálásában, egy fiatalabb kurátor, aki valamelyest kikezdte ezt a berlini kiállításon. De a főbérlőim, akik szociálpedagógusok, a brit művész barátném, Shelley Sacks, egy kasseli nő, akivel épp elutazásom előtt kezdtünk barátkozni, s egy kutyás ismerősöm alkották a nem-szakmabeli felét, s nekik is tetszett. Az angol használ erre egy remek kifejezést, ami nekem mindig is mániám volt: „to reach the audience beyond the choir”, azokhoz elérni, akik nem a munkájukban használják majd ezt a tudást.

A módszerem a szeriális gondolkodásra épül, erről írtam már korábban, s az előadást is próbáltam így szerkeszteni. S ennél a képnél, úgy éreztem, ott a teremben, valóban minden lámpa ég, ahogy Bódy Gábor mondaná. S a documenta archívum befejezett jelenét láttuk a képen. Jövőre, ha vége a 15. documentának, megkérdezhetjük az OFF-ot (a „Mi lenne, ha..”) helyett: „Na milyen volt … a documenta?” S a választ a kérdéssel együtt archiváljuk.

A búcsúzkodás engem is meglepett: az eddig meglehetősen távolságtartó német ismerősök ajándékokkal láttak el, meleg zoknitól kezdve, isteni útikekszen és csodás könyveken át minden jött: a legváratlanabb, egy örökös, kasseli ott tartózkodás alatti meghívás: egy vendégszoba.

S a legmeghatóbb talán ez a saját készítésű kalligráfia Goethe versével. Ingrid egy sétánk alatt, a Wilhelmshöhe Park két hatalmas gingko biloba fája alatt szavalta el nekem. A préselt levélből ez egyiket ő, a másikat én tettem el.

Ünnepelve lenni jó, elismerve még jobb, de szeretve lenni, s viszontszeretni a leges-legjobb.

Péntek este Bodza a bőröndök tövében békésen aludt, talán a pápatérről és a paloznaki erdőkről álmodott. Én a konyhában cigiztem újra, elégedetten, mert a lakótársam elutazott… Olyan boldogok voltunk, mint érkezéskor, mert megtettük mi most így ketten, amit megköveteltek, s végre mehetünk haza.

Írta: Pócsik Andrea

2021.10.30.

Hasonló bejegyzések

Az író nők veszélyesek

Az író nők veszélyesek

Csak azt nem tette hozzá: az író nők veszélyesek. Még valamikor, amikor a gyerekek kicsik voltak, s időm nagy részét velük töltöttem, (valami paradicsomi állapot volt, egészen az almáig), kaptam egyik rokonunktól egy könyvet ajándékba. Különös kultúrtörténeti,...

Alles gut. Tükörposzt

Alles gut. Tükörposzt

Amikor szörnyen feszült napok, zaklatott elalvások, hajnali ébredések (az ellenségemnek sem kívánom) UTÁN otthon felejtem a maszkom, s félútról visszabiciklizek a kedvenc boltomba venni egyet, ahová tudom, beengednek majd maszk nélkül is, csuka fogta róka, na ez hogy...

A kasseli kedvesek

A kasseli kedvesek

Vannak Kasselben helyek, amik nem saját jogon lettek kedvesek, hanem attól, ahogyan, s akikkel ott jártam. Vagy terveztem, hogy vele oda menni fogok. A piac az első számú ilyen. Amikor a főbérlőméket érkezésem után kérdeztem, hová járnak piacra, nagyon elgondolkodtak....

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük