Csak azt nem tette hozzá: az író nők veszélyesek.
Még valamikor, amikor a gyerekek kicsik voltak, s időm nagy részét velük töltöttem, (valami paradicsomi állapot volt, egészen az almáig), kaptam egyik rokonunktól egy könyvet ajándékba. Különös kultúrtörténeti, művészettörténeti utazás. Az olvasó nők veszélyesek – az olvasó nők a festészetben és a fotóművészetben c. album egy férfi összeállítása, s készítési szándéka csak látszólag egyenjogúsító. Sokat nézegettem, olvasgattam, de soha nem tudtam megmondani, mi zavar. Akkor értettem meg, amikor újra olvasni szerettem volna sokat, s nem volt rá elég idő. Volt ebben az ajándékban, a múltat a korszellemnek megfelelően túllépni igyekvő, felvilágosult szemlélet látszatát keltő, mégis valami eredendően konzervatív: az olvasó nő egzotikuma, mássága. Ez akkor lepleződött le, amikor a névváltásomkor (a férjnevet visszacseréltem a sajátomra), ugyanez a rokonunk odaszólt a páromnak, örüljön neki.
Ez az utolsó előtti kasseli posztom, jövő hétfőn már Magyarországon leszek. Ma október 23. van, forradalmi a hangulatom, reggel futottam, égnek a Karlsaue fái, most írom a csütörtöki előadásomat, s itt hagyom lángoló eszméimet, hadd archiválódjanak. Talán valamikor majd belobbannak tőlük a poros akták.
Csütörtök délután vendégségbe jött hozzánk két kedves archívumi munkatárs. Ajándékba hoztak egy csepp kasseli szuvenírt, amit örömömben, mint egy gyerek, azóta is ide-oda rakosgatok. A város jelképeit ábrázolja, köztük egy documenta-műtárgy, egyik kedvencem: a Himmelsstürmer (amit a német egy szóval, s nem pont ugyanazzal a jelentéssel fejez ki: az angol semlegesebb, a németben „az eget ostromló ember” hozzáad egy más többletet).
Ránézek, s már indulok is:)

Szeretem a városban az elmúlt documenták maradványait, bár kevéssé ismerem a hozzájuk kapcsolódó érzéseket, a róluk formálódó véleményeket, ami nagy hiányosság. Beuys fái kétségtelenül és nem érdemtelenül a leghíresebbek, de a századik évfordulós ünnepi kiállítások, kiadványok kissé megfeküdték a gyomromat. A legtisztább számomra Shelley Sacks munkája maradt, de ahogy ő megfogalmazta, ő nem akart a Beuys-iparág rész lenni, s tudatosan hárította is azt.
S ha már fák, akkor egy kevésbé ismert mű, Ai Weiwei 2007-es munkája. A parkban sétáltunk Bodzával a minap, s elszörnyedve néztük az előző napi vihar pusztításait. Mindenfelé letört ágak hevertek, néhol bokáig jártunk a letépett falevelek között. Találkoztunk pár ismerőssel, akik épp egy földön heverő vastag ágat méregettek. Együtt mentünk tovább, s ahogy beszélgettünk, felidézték a 2007-es documenta Ai Weiwei-kapuját, amit egy hasonló vihar éjjel összedöntött. Kissé ironikusan hozzátették, ezzel csak az elismertsége, értéke nőtt.
Sokat gondolkoztam azon, egy ilyen ízig-vérig provinciális városban, ahol két láthatólag sikeres program, egy szörnyű operaelőadás és egy giccses klasszikus koncert alapján, nagyon felületesen ítélkezve gondolom, az uralkodó ízlés nem az újító, felforgató művészi kifejezéseket részesíti előnyben, milyen hatásai lehetnek a documenta kiállításoknak. A soron következő szervezői, az indonéz ruangrupa művészcsoport sok erőfeszítést tesz a közelítésre, leginkább a létező kasseli alkotókhoz, hagyományos programokhoz kapcsolódva. Az ellentmondás ott képződik, hogy a város számára a documenta inkább egy brand, s öt évente a világfigyelmet felkeltő szenzáció, mint valós tartalom.

Az előadásomban egy olyan archiválási módszeren gondolkozom, amely, ha jól csinálják, alkalmas lehet egy kiállítás működési mechanizmusainak feltérképezésére, vagy az előzőek (részleges) rekonstruálására, s ezzel a struktúrák összevethetőek: tanulságos lehet, s éppenséggel a hatásokat is megközelíthetőbbé teszi.
Fiam Priczel Vili barátja készített ikonokat a blogkategóriáimhoz (most érkeztek, épp, mikor letészem a lantot, de nem baj, nekem így is értékesek, s itt archiválódnak, majd látják a később véletlen erre tévedő olvasók).
A kutatás ikonjában a nagyító hasonló a gasztrobejegyzések serpenyőjéhez, amit imádok, mert Vili jól látja, nagyon sok köze van a kettőnek egymáshoz. S ha a nagyítót napvilágnál megfelelő szögben tartjuk, a papír lángra is lobbanhat: akkor derül ki igazán, mi maradt fenn az ott leírtakból.

(Egy emlék, egy érzés, egy íz, egy gondolat: olvassátok el a kapcsolódó forradalmi torta-posztomat.)
0 hozzászólás