Ezt a tortát a szombat esti vendégeknek csináltam: éljen a forradalom (és az előválasztás)!
Meséltem nekik 1956-ról, koccintottunk a forradalomra, s egyszercsak az egyik kedves tudomáynos kutató bajtársam átölelt, s azt mondta: komrád!
Sima keksztorta: túróval, joghurttal, tejszínnel, citromhéjjal. A töltelék és a zászló friss málnából, mentából. A lyukat én ettem ki a zászlóból: performatíve megünnepeltem 1956. október 23-át.
A közel három hónapos itt tartózkodásom alatt többször fogok helyet változtatni, de szerencsére egy-egy lakást hosszabb időre tudok kibérelni, s onnan teszek csillagtúrákat. Így a főzési szokásaimat nagyban meghatározzák az adott konyha adottságai. Most, Mombasában...
A záró előadásom után nekiálltam sütni-főzni, mert másnap délelőtt kávézós/ tízórais búcsúzkodásra hívtam a munkatársaimat, este a házigazdáimat. Sütöttem fasírtot, s mondtam, ez "fasírt". Így, tanulják csak meg. Hozzá kis sajtgolyókat, otthon trappista, itt érett...
A vasárnapi ebédünk, így másfél hónap után, nemcsak a szakmánk, hanem a főzés-evés iránti közös lelkesedésünkről is szólt. A múltkor készített rakott karfiol nagyon ízlett Vennesnek, ezért most sütöttem rakott kelt. Közben meg is tanítottam rá, mondta is, hiszen ez...
Andika, a számban érzem a torta ízét, és az este hangulatát!