Ezt a tortát a szombat esti vendégeknek csináltam: éljen a forradalom (és az előválasztás)!
Meséltem nekik 1956-ról, koccintottunk a forradalomra, s egyszercsak az egyik kedves tudomáynos kutató bajtársam átölelt, s azt mondta: komrád!
Sima keksztorta: túróval, joghurttal, tejszínnel, citromhéjjal. A töltelék és a zászló friss málnából, mentából. A lyukat én ettem ki a zászlóból: performatíve megünnepeltem 1956. október 23-át.
A záró előadásom után nekiálltam sütni-főzni, mert másnap délelőtt kávézós/ tízórais búcsúzkodásra hívtam a munkatársaimat, este a házigazdáimat. Sütöttem fasírtot, s mondtam, ez "fasírt". Így, tanulják csak meg. Hozzá kis sajtgolyókat, otthon trappista, itt érett...
A vasárnapi ebédünk, így másfél hónap után, nemcsak a szakmánk, hanem a főzés-evés iránti közös lelkesedésünkről is szólt. A múltkor készített rakott karfiol nagyon ízlett Vennesnek, ezért most sütöttem rakott kelt. Közben meg is tanítottam rá, mondta is, hiszen ez...
Ez nem egy rosszul sikerült fantázianév, hanem a forrás megjelölése. A házban lakó idős hölgy, özvegy barátném megkérdezte, akarom-e a kiolvasott női magazinjait, gondolkodás nélkül rávágtam, igen. Azóta esténként azokat olvasom, a receptjeit imádom, nyelvgyakorlásnak...
Andika, a számban érzem a torta ízét, és az este hangulatát!