Lisszaboni vissza-vissza-visszatérés

Cascais-i üdvözlet

Legszívesebben úgy mormolgatnám ezt a címet, mint egy imát, hogy tegyek érte többet a jövőben: újra ott lehessek ebben a harmadik-negyedik otthonomnak tekintett városban.

Az utolsó néhány nap eseményeit foglalom össze ebben a bejegyzésben, mint mindent, ami történik utazásaim alatt, és blogra érdemes.

A napfényes, óceános, pessoás, városjárós, galériás hétvége után – mintha csak tekintettel lenne rám -, beborult az ég, eleredt a ködös szitáló eső, és szakadatlanul esett. Nekem dolgoznom kellett, csak leugrottam az indiai, bangladesi bevándorlóktól hemzsegő utcácskám egyik kifőzdéjébe, sült tésztába csomagolt zöldséget venni, az eladó persze rögtön beszélgetni kezdett, mindig ez történik velem, a barátja Budapestre költözött, de visszajön, nagyon hideg van ott…

Másfél napig dolgoztam – akárcsak az eső – szakadatlanul, aztán összecsomagoltam. Mielőtt elhagytam volna kedves Luisa barátnőmtől kapott kis airbnb lakásomat, amit már korábban megénekeltem, még elmentem ebédelni, újra napsütésben, az ugyancsak drága Zonga barátném által javasolt étterembe, egy csöpp portugál bárba, ahol főznek is (Leitaria Hollandesa). Abban a kerületben még nem jártam, közel a turistás óvárosi részhez, de turistamentes övezet (én már nem vagyok az:). Az étteremben, ahogy Zonga utasított, ‘prato do dia’-t rendeltem, ami szerencsémre most hal volt, s hozzá az imádott zöldségrémlevest. Utána még desszertként kétszer körbejártam azt a meghitt kis teret, amit javasolt, Praca das Flores, olyan nyugodt, derűs portugál hétköznapi hangulatom lett, gondoltam, ezt elviszem haza. Most itt van velem, veletek.

Aztán átköltöztem a fancy szállodába a Gulbenkian Múzeummal átellenben, attól öt perc sétára, Lisszabon modern épületekből, hatsávos utakból álló negyedébe. Ezt már az egyetem foglalta, s a hely azért volt szimbolikus, mert ebbe a múzeumba minden ittlétem alatt eljövök, különösen a kortárs kiállítások, programok miatt. Most egy részét felújítják, ám szerencsémre épp aznap egy kiváló táncszínházas előadással nyitották az évet, a múzeumaula lépcsőjén berendezett nézőtéren. A bonyodalmat az okozta, hogy az előadás teltházas volt, így gondoltam egy nagyot, írtam egy emailt, magyar kultúrakutató, kritikus vagyok, mindig elmegyek hozzájuk, írtam is róluk, hogyan lehetne megnéznem mégis…rögtön válaszoltak, nem garantálják, de menjek oda. A jegyszedők mellett vártak rám, nevemen szólítottak, leültettek. Ilyen a portugál mentalitás. Az előadás a zöld-foki szigeteki kiváló koreográfus, Marlene Monteiro Freitas munkája, és azt az életérzést mutatta be, amely a volt portugál gyarmat szigetlakók sajátja lehet (ez a pici állam Afrika egyik kulturális ütőere).

Másnap elmentem a Portugál Katolikus Egyetemre, ahová doktori védésre hívtak opponensként, ez egy régi kapcsolat, amit próbáltam építeni a Pázmány Egyetemen, az ismeretséget egy véletlen hozta, a megmaradt barátságokat, szakmai kapcsolatokat mi magunk ápoltuk tovább. Kiváló szimpóziumot rendeztünk emlékezeti témákkal, egyikük jött hozzám órát tartani is. Nagyon kedves kollégák. öröm velük dolgozni. Nosztalgikus érzések hada tört rám, itt tartottam egy egész kurzust Erasmus tanári mobilitás programon; nagyon jó beszélgetések voltak ott is, itt is, akkor is, most is. Kitágult a világ.

Délután még a hotel kivételesen kellemes halljában dolgoztam kicsit, aztán útra keltem a reptérre. Meleg volt, sütött ezerrel a nap. Becsekkolás után elővettem a szendvicsemet, és letelepedtem vacsorázni egy fali fotóposzter elé, hogy még búcsúzóul nézegessem kicsit madártávlatból is a kedves lisszaboni épületeket. Lassan tisztult a kép, lépésről lépésre azonosítottam be, mit ábrázol pontosan a fotó, s majd a torkomon akadt a zsömle a meglepetéstől. Az a nézőpont, ahonnan készült, gyakorlatilag Luisa lakásából is képződhetett volna: ha meghosszabbítjuk a fotó terét, a háza épp ott áll, ahol én a székemen ülök. Azóta is:)

Írta: Pócsik Andrea

2024.01.22.

Hasonló bejegyzések

Aligvárom

Aligvárom

2016. november 27. Berlin A könyvtárban olyan kevesen voltak, hogy a kedvenc helyemre tudtam ülni: íme, kilátás balra, kilátás előre...És még egy meglepetés is ért: a mai ebéd "magyar módra", szerintem valami fagyasztott cucc nyárson sütve, de a Tomatengemüse az...

Sok kicsi forradalom

Sok kicsi forradalom

A Facebook profilomon annyi forradalmi poszt volt, alig tudtam választani:) Talán ez a legkedvesebb: 2016. október 22. Berlin Tényleg együtt rezgek ezzel a várossal. Elmentem ma a Gorki Theater fesztiválzáró programjára, hogy lássam megfelelek-e az új kezdet...

Tegnap Párizs

Tegnap Párizs

2017. július 2. Tegnap sűrű nap volt, kiváló prezentációk, régi barátok új arcai, este az utolsó nagy and not my cup of tea előadás a Pomidou Centre-ben, amit felénél ott is hagytam, (múzeumi installációkat készítő kortárs művész, aki szerintem összeolvadt...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük