Bordás Róbert versfilmjei láttán elmerengtem azon a gondolaton, hogy ha majd száz év múlva valaki nézi őket, képes lesz-e (ahogyan én) észlelni azt a hely- és korszellemet, amely Józsefvárost itt és most belengi. S ha nem is tudja kötni egy adott városi térhez, érzi-e a nagyon különböző lírai etűdökben a hasonló hangulati elemeket, amelyek nekem olyan erősen a helyet megidézik?

Ha ez egy időben-térben kívülálló számára nem létezik majd, egy dolog bizonyosan. Bordás Róbert szerzői kézjegye. Így innen kísérlem megfejteni a titkát ezeknek a ritka kincseknek.

A műfaj nem új, ebben a formában azonban hordoz eredeti vonásokat. A költészet lírai műneme társítható bizonyos filmes látásmóddal, legyen az dokumentum- vagy játékfilm: az absztrakció, a játékosság, a könnyed forma, a nem-elbeszélő jelleg kapcsolódnak hozzá. Bordás ötlete fordított utat jár be: egy verset vesz alapul, s ahhoz keres szereplőt, sajátos filmnyelvet, vagy felkér egy ismerőst kedves verse előadására, s azt filmesíti meg. Képi világát érzékeny zenei aláfestéssel gazdagítja, Bujdosó János és Bordás Péter munkái hol kivételes harmóniát biztosítanak háttérként, hol kemény kontrasztot képeznek a látottakhoz. Társalkotója Horváth Kristóf (Színész Bob), aki a színre vitelben, a színészek instruálásában vett részt. Korábbi tehetséggondozó, mentori munkájának is eredménye ez a közös munka, hiszen több előadóművész is az általa alapított Tudás Hatalom közösségéből került ki. (A Weöres Sándor Huszadik századi freskó c. alkotását feldolgozó versfilmjük, amelyet Horváth Kristóf ad elő, szerepelt az athéni Nemzetközi Videó Költészet Fesztiválon és elnyerte a zsűri díját a kanadai Pebbles Underground Film és Videó Fesztiválon. Zenéjét Bordás Péter szerezte.)

Öt alkotást szemléltem meg közelebbről, mert egy képzeletbeli kiállításon ezeket helyezném el egymáshoz kapcsolódva. * Egy olyan térben, ahol mód van falnagyságban kivetíteni őket, négyet oldalt, egyet középen, a vászon mindkét oldalán. A lejátszást összehangolnám: a kompozíció, akár egy zeneműben, a filmek ritmusához, képvilágához igazodna. A néző a térben állva, vagy mozgás közben szinte beleolvadna a filmek teremtette világba, ám az immerzív élmény nem a VR tapasztalathoz lenne hasonlatos, hanem a mozi és a képzőművészeti installáció befogadása közötti átmenethez.

Miért találnám ezt a megoldást megfelelőnek? A filmek bármennyire különböző verseket is dolgoznak fel, közös bennük egyfajta ellenpontozás, amely az előadott lírai elrugaszkodás és a megteremtett világ konkrétsága, tárgyiassága között feszül.

A Boda-Novy Emília által előadott Villon-versnél, miközben Emília családját (párját, őt magát kisgyermekeikkel) látjuk csillogó, harmatos félközeliken, sejtelmes, lágy, intim megvilágításban. Közben halljuk Villon dacos-tragikus gondolatait, az Ellentétek balladáját, amely ezzel a vizuális narratívával, Emília előadásában még egy réteget hozzáad az eredetihez: az anyaság állandó érzelmi, fizikai kötelékét és a kínzó szabadságvágyat, szárnyalni akarást. Minderre (akárcsak a villoni balladák végére az ajánlás), egy zuhanás tesz pontot.

Ezt folytatná Hervay Gizella Étellel, csenddel c. verse Balogh Veronika előadásában. A film egy beszédfoszlánnyal indul, mintha a színésznő kérdést intézne az operatőr-rendezőhöz. Ez az önreflexív jelzés kilök a fiktív világból, mielőtt megérkeznénk. Ezt folytatja a rendezői megoldás: Veronikát követjük az esti városi forgatagban, a metró mozgólépcsőjén, hátra-hátrafordul, miközben nem szavalja, hanem elmeséli a párkapcsolati traumát feldolgozó verstörténetet.

A középső vásznon, annak mindkét oldalán látható lenne az a versfilm, amely kocsmajelenettel indul, barátok párbeszédével, átkötésként egy Robihoz intézett mondatfoszlány hangzik el. Majd Sulyok Miklós ül előttünk a kocsmateraszon, s mondja el József Attila versét olyan természetességgel, mintha a vendégeihez beszélne. „Isten itt állt a hátam mögött” halljuk, s a kocsmatér konkrétságát az installáció teszi elvonttá: nincs „háta mögött”, csak önmaga (és a néző): „Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.”

A következő vásznon Krausz Attila ad elő egy másik Villon-verset, a Ballada a parlamenthez címűt. A rendezői megoldás (a szavaló ökölvívó edzésen van, a film elején felvillan Horváth Kristóf képe az „edző” szerepében), a fokozott feszültség ki- és leadás, itt nem ellenpontozásra, hanem épp hogy a feszültség fokozására épül. A vers maga lázadás, s a boxhoz köthető társítások, a kitörés, a nyers erővel való tisztességes boldogulás, ebben az előadásban megsokszorozzák a benne rejlő képzeletbeli lehetőséget.

Az utolsó vásznon, lezárásként, összefoglalásként lenne látható egy „vers-városfilm”. A nagymúltú, mindenki számára ismerős városfilmes műfajnak (Ruttmann Berlinétől Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel c. filmjén, Fellini Rómáján át Scorsese Taxisofőrjéig) eme gyöngyszeme Vass Csaba „Ezek miatt” című alkotását használja fel Csányi Dávid előadásában. Az esti felvételeken a nagyvárosi terek (üzlet, utca, aluljáró, metró) nyomasztó bugyraiban haladunk, s az ellenpontot a versben felsorolt nyomorúságok iránt érzett szeretet, szolidaritás, empátia nyújtja. Csányi nyers, természetes előadásmódját kiválóan kiegészíti Bordás érzékeny operatőri tekintete: a jól megválasztott plánok, kompozíciók, ritmus következtében a képek zsigerileg hatnak, erőteljesen közvetítik a nagyvárosi pulzálást, bezárkózást, kitárulkozást.

Befogad és kitaszít a világ.

Versfilmek (r.: Bordás Róbert, 2024)

Francois Villon: Ellentétek balladája (előadja: Boda-Novy Emília, zene: Eric Satie)

Francois Villon: Ballada a parlamenthez (előadja: Krausz Attila, Horváth Kristóf, zene: Bujdosó János)

Hervay Gizella: Étellel, csenddel (előadja: Balogh Veronika, zene: Bordás Péter)

József Attila: Isten itt állt a hátam mögött (előadja: Sulyok Miklós)

Vass Csaba: Ezek miatt (előadja: Csányi Dávid, Tóth Orsolya, zene: Bujdosó János)