Kiállító művészek: Leah Clements, Fátyol Viola, Jo Spence, Ulbert Ádám, Hac Vinent, Gernot Wieland, Barbora Zentková&Julia Gryboś

Kurátor: Gadó Flóra, Szalipszki Judit

Megnyitó: 2025.11.21. 19:00.

Látogatható: 2025.11.22 – 2026.01.11.

Afféle prológusként egy történetet hoztam, amely egy tapasztalatból és egy képből áll össze, és kapcsolódik, ahogyan a kiállítás is, a Trafó „Semmit rólunk, nélkülünk” összművészeti fókuszához. Talán azért jutott ez a történet elsőként eszembe, mert a kritikai romakutatás területén vagyok otthon.

Roma származású munkaismerősöm anya lett: de a szülés előtti többszörös megaláztatás, egyértelműen a származása miatti megbélyegzés okán nem lelte helyét az állami betegellátó rendszerben (szégyen, nem szégyen, hozzátettük mindketten, pedig középosztálybeli, és nem is annyira sötét a bőre.) Megoldás: magánkórház. Három havi fizetés. Gyermekágyi fotó az anya mosolygós arcával, az újszülöttről hátulról fotózva, egyetlen fekete hajcsomó, növénymintás tapéta (nem állami kórház) és az anya kicsit sötétebb bőre a fehér ágyneműben (a percepcióm valószínűleg a történetéhez igazodik). Ekkor beúszik egy szülőszobán elhangzott rasszista idézet Horváth Anita ugyancsak roma származású képzőművész „Te nem vagy olyan” – gyűjtéséből, amely ott, a kiállításon a Bura Galéria biztonságos terében szubverzív módon, ma már azt mondanám, javításként hatott, de itt, annak hiányában, a világért sem ismételném meg, ki nem ejteném soha ezeket a szavakat.

IGYEKSZIK AZ EMBER LÁNYA – Horváth Anita önálló kiállítása a Bura Galériában
2026. otóber 17-november 26.

Helyette hadd idézzem Shelley Tremaint a kurátori leírásból:

„Az idős emberek nem eleve kiszolgáltatottak; ahogy a fogyatékossággal élő emberek sem eleve kiszolgáltatottak az intézményekben. E csoportokat (és másokat is) kiszolgáltatottá teszik. Vagyis: kiszolgáltatottá válnak, mert azzá teszik őket. A kiszolgáltatottság nem olyan tulajdonság, amely bizonyos egyének sajátja vagy jellemzője lenne. A fogyatékossághoz hasonlóan a kiszolgáltatottság is egy normalizált hatalmi berendezkedés, amely anyagi, társadalmi, politikai és kapcsolati szinten különböző módokon termeli meg az alanyokat. Röviden: a kiszolgáltatottság és más berendezkedések esetleges működésén keresztül válik a népesség bizonyos része kiszolgáltatottá.”

Tapasztalat és elmélet – évek óta folyó, kitartó kutatás. Gadó Flóra és Szalipszki Judit egy régóta érlelt, átgondolt, megtapasztalt, érzékeny kurátori alkotófolyamatának az eredményét, egy új fejezetét láthatjuk. Ezt én hézagosan ismerem (sajnos nem minden kiállítást láttam), de amit igen, abból nagyon sokat tanultam. (Időrendben a leírás szerint: Hogyan lehet egy téglával betörni a bank ablakát, ha még ahhoz sincs erőnk, hogy kikeljünk az ágyból?, 2022, Trafó Galéria; Én tartom kézzel az asztalt a kitört lábak helyett, 2022, Trafó Galéria; Holding Space, 2025, Kunsthalle Exnergasse, Bécs és Fever State, 2025, Fotograf Festival, Prága.)

Ám hogyan közvetítik ezek a kivételes műalkotások, szeplős kiborgok, csonka test szörny-önportréja, az anyaság digitális textilnyomatai, az összeomlás, elgyengülés negatív emlékképei és elbeszélései a fenti tapasztalatokat és elméleteket?

Meglátásom szerint nem csak a technikailag nagyon különböző művészi kifejezésmódoknak a gazdag mediális érintkezéseiben, amelyeket a végtelenségig lehetne felfedezni és sorolni; hanem az érem két oldala, politika és poétika örök és végtelen összefonódásában.

Miközben elmerültem a kiállítás sajátos világában, és az írásra hangolódtam, eljátszottam a szavakkal, képződésükkel, jelentésükkel. A tapasztalat és elmélet közvetítéséből, s talán épp az orvosi képalkotás társításai miatt először a „leképezés” jutott eszembe. Ez a tudományban egy halmaz elemeinek egy másik halmaz elemeihez való rendelését, leírását, illetve egy tárgy formájának, részleteinek pontos lemásolását vagy ábrázolását jelenti. A „tapasztalat” szó etimológiája a „tapasztal” igéből származik, amely a „tapasz” főnév igésített alakjából jött létre az -l gyakorító képzővel. Eredeti jelentése „megérint, megtapint” volt, amelyből az „élmények útján való megismerés” jelentés alakult ki.

Mit tapasztalunk, ha például megállunk a térnek azon a pontján, a gyönyörűen inszcenált művek kisugárzásának közös metszetében, ahol a freudi unheimlich, uncanny, kísértetiesen ismerős, álomszerű élményének magunkat átadva, egyszerre észlelhetjük Jo Spence mellrák-küzdelmének képeit, köztük a hideg érintésű röntgengép félelmetes szorítását, a beszélő nevű művész, Fátyol Viola nyugtalanító anyaságélményének negatív lenyomatait, Leah Clements gyengeségről, betegségről valló, álomszerű, kísérleti filmes ábrázolását, Barbora Grybos és Julia Zentkova gyógyító textilmunkáinak szétáradását, és viaszcseppeik színes varázslattá változását Ulbert Ádám archaikusnak tetsző art brut festményein.

Gadó Flóra és Szalipszki Judit az idei év elején adott elő a Ludwig Múzeum  „Vigyázat, törékeny!” című, a gondoskodásról szóló tárlat záró szimpóziumán. (Azóta annak a folytatásában, a jelenleg zajló Golden Repair – Finom illesztések c. kiállításon is megjelent a „javítás” – érdemes hát összenézni a kettőt.) Az előadás szöveg változatának hosszú címe így szól: „Radikális vendégszeretet. Intézménykritika helyett intézményjavítás – Közelmúltbeli kísérletek és gyakorlatok kiállítási intézmények tereinek, nyelvének és rutinjainak felforgatására és finomhangolására – a normativitáson innen és túl”.

Nos, ezek a szavak beszédtettekként működnek: itt, most „radikális vendégszeretetben” van részünk.

A kritikai fogyatékosságtudomány, mint lehetséges elméleti háttér hallatán sokan talán fanyalognak, pedig a kritikai egy kulcsfontosságú jelző lett (összetett jelentéséből egyet kiemelek: a társadalmi rendszerszintű összefüggések vizsgálatát az adott területen). Végre burjánzanak Magyarországon is a kritikai tanulmányok: hát hadd burjánozzanak!

Végezetül, fontos előzményként egy kiváló teoretikust-műkritikust idézek meg. Susan Sontag örökérvényű esszéiben írt a betegség és az AIDS metaforáiról, amelyek nem odaillő képeket használnak az egészség, a test leírására, pl. a katonai nyelvből, s amelyek, akárcsak az ábrázolt kórság, gyilkolnak.

Talán nekünk az itt szereplő művészektől, kurátoroktól tanulva, munkáiktól inspirálva, megigézve a gyógyulás, a javítás-javulás metaforáiról kellene esszéket írni.

Ink in Milk. Tinta a tejben.

A kiállítást megnyitom.