Kilátás Ngugi Waweru stúdiójának ablakán

Ez az utazás számomra életmentő volt. Nemcsak a stresszbetegségemet jelentősen enyhítő terápiajellege miatt, annál sokkal többet kaptam Kenyától. Az egyik ismerősöm, amikor hazafelé készülödve a reptéri viszonyokról kérdeztem, egyszercsak nekem szegezte: na és megtelt a szíved Kenyával? Hát hogy? Kérdez valaha is valaki Magyarországon ilyet? Csordultig tele. A táskavásárlásnál a boltosok, az este tízkor még pár ajándékkal elköszönni betoppanó tanszékvezetö, a reptérre menet az uberes, mind azzal búcsúzik, jöjjek vissza hamar.

Nem írtam negatív dolgokról, persze hogy észreveszel mást is, ha nyitva van a szemed. Az utolsó napot kihasználva még befizettem a legrövidebb szafarira. A békében legelészö, soha szabadban nem látott állatok közelsége, a dzsipben gyerekesen együtt izguló, nevetö, pillanatok alatt összebarátkozó kis nemzetközi társaság felejthetetlen élmény marad.

Utoljára hagytam azt az élményt, amire nehezen találok szavakat. Már indulás előtt elhatároztam, hogy felkeresem a Wajukuu Art művészkollektívát, akinek a munkái nagy hatással voltak rám a documenta 15-ön. Erről írtam is annak idején a beszámolómban.

Egy nagy nyomornegyedben élnek és alkotnak, Nairobi ipari körzetében. Több mint húsz éve építik a közösségi tereket, szervezik a foglalkozásokat, főleg gyerekeknek, fiataloknak. Filmklubot szerveznek, fotóznak, filmeznek, fanyomatokat készítenek, jógáznak. Ngugi Waweru vezetett körbe, megnéztük a stúdióját, különleges késinstallációit, festményeit. Ő az egyik alapító, azóta már több generáció kapcsolódott be a munkájukba, kitartásuk elszántságuk példátlan.

Ngugi Waweru stúdiójában

A körülményeik leírhatatlanok. Meg sem próbálnám. De látván a házak előtt tevékenykedők, cipész, megszámlálhatatlan árus, mosó asszonyok arcát, dolgos kezeit, s épp távozásomkor a gyárakból hazafelé áramló fáradt munkásarcokat, kimondhatatlan fájdalmat éreztem, s elszántságot, bárhogy is hangozzon, leírom, hogy a magam eszközeivel a társadalmi egyenlőtlenség felszámolásáért mindent megtegyek. A gyarmati múlt is, mint valami súlyos köd, ott lebeg Afrika felett, de azért sok helyen áttöri fény, és ez a pozitív életszemléletet rögtön megvilágítja. Az egyik nőmüvésszel, Freshiával röviden, öszintén, lényegretörően beszélgettünk. Még a gyerekeink fényképét is végigmutogattuk, vicces volt, sosem szoktam ilyet. A képei magával ragadtak, gyönyörűen fest.

Freshia Njeri stúdiójában

Visszakaptam valamit, s tudom ezek nagy szavak, az emberségbe vetett hitemet, egyes emberek iránt érzett bizalmamat, amire úgy szomjaztam már, mert Magyarországon a számtalan csalódás, a képmutatás miatt mind-mind szép lassan kiveszett.

Még indulás elött megnéztem gyorsan egyik kedvenc kurátorom, a Páldi Lívia válogatásában rendezett kiállítást a Kiscelli Múzeumban.

Performansz Rachel Fallon Jelen vagyok / I am Present / Adsum, A hatalom kötényei című workshop része volt, amely kapcsolódott a Budapest Galériában rendezett Az erőszakról című 2023-as tárlathoz. Fotó: Csoszó Gabriella

A nőmüvészek háborúellenes és szolidaritásra épülö, korokon átívelö ellenállásának szentelt tárlatban otthon éreztem magam. Nairobiban az utolsó éjjel megírtam róla a Revizornak egy kritikát. Ez keretezte az utamat. S rádöbbentett, más emberként térek haza.

Asante sana Kenya (köszönöm Lívia).