A fotón nem egy slum látható, hanem a cityhez közeli Kilimani. Árusok itt is ülnek a járdán, de jóval kevesebben, autót sem látni annyit. Nem fotózok utcán, az ok mindjárt kiderül.

Nairobihoz tartozó legfontosabb élményem a félelem legyözëse marad. Már jóval indulás elött elkezdödött a küzdelem: amire bár a nagylányom tanácsaival, brazíliai tapasztalataival edzettem magam, mëgis nehezen ment. Ha eröre kaptam, újra szorongatni kezdett egy jogos intelem, pl. regisztráljak konzuli védelemre ( ami lényegében csak a tervezett holléted megosztását jelenti), vagy elolvastam a követség tájékoztatójãt, ami szinte csak rémségekkel van tele.

A cím elsö fele egy kiállítás címe, amelyet egy Nairobi müvészkollektíva munkáiból láttam a kasseli documentán. A Wayukuu a Mukuru slum negyed ben föleg gyerekalkotókkal dolgozik.

Nekem nagyon fontos az utazãs, egyedül különösen, most ezt nem részletezem. De van egy stresszbetegségem,ami miatt dupla eröpróbãt jelent.

A repülön egy kedves kenyai lãny mãr ellátott intelmekkel, mire kiértem a reptérröl kellöképpen felkészültem, azt hittem .A hajnali sötétben taxisok tömege fogadott, mint bárhol máshol. De az értem küldött soför nem volt sehol. Nem voltak nyomulósak, söt, udvariasak, mégis megijedtem. Egy kiskatona szólt, segíthet-e, adjam a telefonom, beszél az emberemmel szívesen. Nem adom, felhívom én, mire ezt mondta: I am a good man, elszégyelltem magam.

Az egyetem védett rezervátumából egyedül ne menjek sehovã, hangzott e l többször az elsö napokon. Amikor kedd Este már moziba akartam menni (Unseen Cinema!), Evelyn inkãbb eljõtt velem. Jól elkéstünk, másfël órát ültünk a dugóban, aztán meg a bárban. A kocsiból néztem a sürü emberszövetet, soha ehhez foghatót nem láttam még.

Azóta motorral közlekedem. Ez kb.fele annyiba kerül, de nem azért. A dugóban hihetetlen ügyesen lavíroznak, hüt a menetszél, a táskám magam elé veszem. ( Ha autóval mégy , ablakot sem lehet húzni, a motorosok melletted, , vagy az árus a dugóban könnyen kiragadja, ami a kezedben van.) Másrészt a soförrel biztonságban érzem magam. Ök az autósoknál egy alsóbb kaszt, kedvesek, a motorok régiek. Én pãrom Ákossal sokat motorozok, és nagyon szeretek. Azt mondta, könnyü utas vagyok, érzem, hol kell bedölni, nem ülök mereven.

A motoron közel vagy mindenhez, nagyon kell figyelnem, lavírozás közben a tükrök sokszor majd leviszik a fejem… Érzed a szagokat, és a látvãnyt sokkal könnyebb teljességében befogadni. Ha láttátok az utolsó Enyedi-filmet, ott van szó a csecsemök holisztikus látásáról, ehhez tudnám hasonlítani, így képzelem. Egyszer láttam egy Waliczky Tamás számítógépes animációt, ezer éve a Mediawave-en, az is ilyesminek a megidézésére törekedett.

NO PHOTO – mindent fejben tárolok, ha valaki kíváncsi rá az utcaképre, biztos van a neten elég. Például az autópálya mellett legeltetett kecskenyájakról.

Tegnap a kenyai ismerösöm kávézás után aggódva engedertt útra, azt mondta , másokkal bárhová, de egyedül ne. Megvárta a motorost, s kérte, az archívum bejáratához közel tegyen ki. Amikor odaértem, megértettem, miért. Ilyen emberáradatot, autó és motormennyiséget még nem láttam, csak Githuraiban. Így tudom felidézni.

Tãvozáskor Ubert hívok, a bejáratnál várom, de amikor megérkezik, rossz irãnyba indulok. (Sosem vagyok jó a térképpel és izgulok. Sokakkal találkozik a tekintetem, de most riadt vagyok. ) A szabályt, hogy ne vegyem elö a telefonom, nem tudom betartani. Üzeneteket küldünk, rossz helyen áll, siessek, egyre türelmetlenebb, hívjak mãsikat, megértem, hogy itthagy. Látom a térképen, ahogy távolodik , újra megijedek kicsit, s innentöl váltok taktikát, sheltert keresek. Odaállok valaki mellé szorosan, mintha hozzátartoznék. Nem pánikolok, nézem az appot, még mindig nem hívhatok másikat, nem értem, büntiben vagyok, vagy azt hiszik, elvitt a motor? Van az ubernek egy biztonsági kódos szolgáltatása, de lekapcsoltam, mert nem müködik az otthoni sms funkcióm. Írok a lányomnak, válaszol, fogok kapni másikat. És tényleg, újabb jelzés, 6 perc múlva itt lesz. Nem habozok, bevágódok egy étterembe, kérdezik, mit kérek, mondom semmit, várom az uberem. Nem bánják. A berendezés patinás, hatvanas évekbeli lehet, körülöttem szuahéli zsongas, megnyugszom.

Megjön a srác, de a mãsik oldalon áll, s én halált megvetö bátorsággal vágok át a matátuk, autók , motorok sürüjén, nézem a telóm, stimmel-e a rendszám, szét sem nézek szinte, átengednek. Ö az, örömömben majdnem megölelem.

Azt hiszem, ha rendhagyóan viselkedsz, valami rezgések megváltoznak körülötted.

Az elsö Uber utazásomon, akkor még autóval, Githuraion át hazafelé a sofört kérdeztem MIT gondol róla, kb. egy szociológiai meghatározást mondott. Ez egy sürün lakott negyed, ahol alacsony jövedelmü emberek élnek.

Karibu. Welcome szuahéliül.