A tanítás a számomra felszabadító Kell legyen a diákok és saját magam szempontjából is. Ha ennek vége, abbahagyom.
Magyarországon kiégettek a felsöoktatás körülményei, azóta keresem az inspirációt, újratöltödést. Bizonyos diákok adnak erre esélyt, fura mód, sokan közülük külföldiek.
Az óráim megszervezése kicsit nehezen indult, de egyszercsak összeállt. Az Erasmus szerzödés nyolc kontaktórát ír elö. Evelynnel, a tanszékvezetövel jobban láttuk kevesebb kurzuson eltölteni, ezért csak két részre bontottuk, kedden is, szerdán is négy. Az elsö az ö dokumentumfilm készítés alapjai kurzusãn, 40 alapszakos diáknak szólt. Egy doktori védés miatt késtünk, sokat, a hallgatók a padban ülve vártak ránk.
A tëmãt a kedvenc kutatásaimból, tananyagaimból ãllítottam össze, a dokumentumfilmek szerepe az emlékezetkultúrában. Elméleti alapokkal, fogalmak tisztázásãval kezdtem, s közbeszöttem példãkat rövid esettanulmãnyokként müködö ismert és kevésbé ismert filmeket. Ha nem hoztak elég kapcsolódást, úgy ítéltem, más irãnyból közelítettem. Nem túlzok, negyven tekintet követte mozgásomat a fogalmak között és a térben, másfël órãn keresztül tartottunk szemkontaktot, s nem akármilyet. Van abban gyakorlatom, hogy megítéljem a valódi figyelmet. (Most is lãtom sokukat, ha rãjuk gondolok.)
Az elöadás után vártam a kérdëseket, kommenteket. Bizonytalanul indult a beszélgetés, halkan kérdeztek (tökéletes angolsággal), de miután egyre lelkesebben dicsértem öket, felbãtorodtak. Nem akartam elhinni: tupontosan, összefüggésekben gondolkodtak, sajãt tapasztalataikhoz kötve a hallottakat. A kétkedésem NEM a kenyai diákoknak szólt, hanem az ãltalános elözményeknek és a helyzetnek: nagyon nehezen bírhatók nagy létszãmban szóra, idegen oktató becsöppen, stb. A vetítésre nagyon elfáradtak, de hösiesen végignëzték velem.
A mãsik kurzus egészen mãsképp zajlott: négy mesterszakos , újsãgírãssal foglalkozó hallgató vett részt, akik tanáruktól, egy kiváló tudós – dokumentumfilm rendezötöl a kritikai elméleteket sajãtítottak El. Az eredmény is mãshogy alakult, ök nagyon csendesek voltak, bár figyeltek mindvégig. Mi viszont George Kingaraval hatalmasakat beszélgettünk (miközben folyton próbãltuk bevonni öket, hiãba). A filmpéldãim között szerepelt a tavalyi, remek VERZIOs Dahomey, és egészen friss kenyai alkotások , amelyeket egy csöpp müvészmozi programjából (erröl még lesz szó: UNSEEN, keresserek rã,) gyüjtöttem.
A How to Build a Library két nö küzdelme a hatalommal, hogy újraépíthessenek és használatba vegyenek egy 1958-ban bezãrt könyvtãrat, amelybe korábban csak fehérek léphettek. Sikerül nekik, miközben kemény kritikát fogalmaznak meg az intézményesített amnéziáról. A hozzáférhetö források alapján a film túlmutat Kenyán.
A másik még inkább. A The People Shall 2025-ös alkotás, és vérbe fojtott GEN Z tüntetéseket dolgozta fel. A 2024-ben bevezetett gazdasági megszorításokra válaszként a Z generãciós fiatalok szervezkedni, tüntetni kezdtem, amire a rendörség eröszakkal válaszolt. Az Arab Tavaszhoz hasonlóan sokan meghaltak, eltüntek. A filmben elhangzottak alapjãn tanítani lehet a közösségi média és az aktivizmus kapcsolatát. A gyomrom összeszorult arra gondolva, hogy ebben élnek, míg én hamarosan elutazom. George megvilágított számunkra tágabb összefüggéseket, hozott történeti példãkat. A végén Stuart Hallnál és a Handsworth Songsnál kötöttünk ki, betárazva vártak. ( Óh, bárcsak Müllner András kollégámat- barátomat is betárazhattam volna:)
Engem nemcsak megérintettek a két óra egészen különbözö beszélgetési, hanem tanítottak is számtalan dologra. Ha az Erasmusnak van értelme, hát ebben látom. Rengeteg idöbe telik, amíg ezt mind feldolgozom.
És még valamire, Ami talán még fontosabb az én szellemi érésem, a további munkám szempontjából. Eltãvolodva Magyarországtól, lãtni vélem a fontos dolgokat. A gyarmatosítás töténelmi tapasztalatãt, feldolgozását a valóságban megfigyelni, s onnan nézni a mi emberi, társadalmi viszonyainkra …hát, MIT mondjak.
Legtöbb magyar honfitãrsamnak már nem identitása, hanem csak igazodása van.
0 hozzászólás