Írtam már korábban is arról a kiváló módszerről, amelyet Haragonics Sára dokumentumfilm rendező kezdeményezésére ELTE médiás kollégáim használnak az oktatásban, de arról még nem, hogyan éltem, tapasztaltam meg magam is annak jó oldalait résztvevőként. Először az egyetemi órára tudtam bekapcsolódni: Sára ugyanis tömbösítve készítette fel kiváló hallgatóit a közös munkára. A február 13-14-én tartott elméleti / gyakorlati kezdés terepgyakorlatokkal folytatódott. Ezeken a hallgatók, akár tanáruk nélkül, a főleg vidéki helyszíneken maguk facilitálták a közösen felépített workshopokat.

Az egyetemi órán az álhírekről, dezinformációról szóló előadások után kis csoportokban, különféle, korábban közösen fejlesztett ötletek alapján, a diákok facilitálásával végeztünk feladatokat. Nagyon élveztem: a játékosság mögött megbúvó tanulságokhoz való hozzáférés, maga a tudásátadás / tanulás kreatív módjait. A kedvencem (és másoké is) az volt, amikor egy képzeletbeli falu celeb polgármester jelöltjeként én lehettem Kovács Kati, s ígérhettem a klímaváltozós, aszályos nyarakra koncerteket, amelyeken éneklem gyerekkorom kedvenc dalát, az „Add már Uram az esőt”… (Tiszta Janis Joplin – 1972-ben ez elég jól szólhatott.)

Miközben meséltek a vidéki workshop tervekről, a célcsoportokról, felmerült, hogy a Sári posztdoktori kutatásában szereplő nyugdíjas korosztályt is szeretnék elérni. Ezért javasoltam, hogy az én kis falumban, Paloznakon szervezzünk egy workshopot, az ottani lelkes, aktív idősebb korú lakosok számára. Ez történt a múlt hétvégén. A szervezés nem ment annyira könnyen: sokan visszariadtak a kétszer három órás esemény hallattán, nem tudták elképzelni, hogy hamar eltelik, mert frontális előadásokra számítottak, hiába próbáltam terjeszteni, ez nem így lesz. Másokat az álhír, dezinformáció vélt politikai vonatkozásai riasztottak el: konkrétan a megosztó aktuális események/ választások, és az esetleges nézeteltérések.

Ilyen azonban elő sem fordult. A pénteken-szombaton 3-3 órás foglalkozások pillanatok alatt elteltek, nagyon jól szórakoztunk, sokat gondolkodtunk közösen, s ami szerintem a legfontosabb, szinte teljesen idegenként megismertük egymás tapasztalatait, gondolkodását, világlátását. Korosztályilag egészen összetett csapat lettünk, a legidősebb résztvevőnk 83 éves, voltak nyugdíj közeliek, nyugdíjasok, fiatal, harmincas felnőttek és a nagyon fiatal médiás egyetemisták. Szinte egyöntetűleg ez volt az esemény legnagyobb értéke: mennyire lazán, zökkenőmentesen tudtunk együtt dolgozni, játszani, gondolkodni… A rengeteg gyakorlati feladat (rövidke videók forgatása, szerkesztése) flottul ment: a tartalmat közösen hoztuk létre, a technikai részt mobiltelefonukkal az egyetemisták pillanatok alatt rakták össze. Az AI tartalmak felismerése, előállítása és az ezekről folyó beszélgetések nagyon érdekesen alakultak.

Kevés résztvevőnk lett, a néhány bizonytalan sajnos végül lemondta, s én nem gondoskodtam „tartalékról”. Arra gondoltunk, reklámozzuk majd, mint én most itt, írunk közös cikket a Paloznaki Hírmondóba, s egy másik alkalommal, nagyobb létszámban megismételjük.

Nemrég írtam egy cikket a részvételiségről, miért van rá akkora szükség a magyar pleszbiciter vezérdemokráciában. Sajnos ennek a csúf idegen szónak ránk nézve végzetes jelentése van. S ha nem vetünk neki véget, a következő, most éledező, építkező generáció (egy része, a többi, alkalmazkodó opportunista nyilván nem) is sokat veszít. A cikk nem jelent meg, erős volt a politikai felütés, fésületlen lett a szöveg, mert gyorsan írtam, s kaptam egy napot rá, hogy átszerkesszem… Hát nemet mondtam.

A részvételiség a közéletben a demokrácia alapfeltétele, az oktatásban, művészetben pedig fontos szlogen, bár gyakran tartalmatlan, gyakran szakmailag, emberileg alaposan megérlelt, kidolgozott hasznos módszerek eleme lehet. Jó lenne olyan országban élni, ahol (hogy helyrehozzuk az elmúlt évtizedek szánalmas tévedéseit, hibáit) léteznének mondjuk államilag támogatott részvételi műhelyek, amelyeket mindenféle informális tanulásra, közösségépítésre igénybe lehetne venni… Na, mit szóltok? Legyen ez majdan az egyik első javaslatunk?