Ez a fotó a parkban készült, az egyik kedvenc helyünkön, ahová egy séta alkalmával, épp az előadás alatt érkeztünk. Beuys a fehér lóval a fák között várta a spiegeles jelenetet. Nem gondoltam, hogy a színfalak mögött készült képnek hamarosan jelentése lesz.

Még ugyanazon a héten, amikor az Aktion Beuys c. előadást láttam, ellátogattam a Die Neue Galerie nevű kortárs galériába, ahová egy Shelley Sacks nevű művész, tanár, Beuys egykori tanítványa/ munkatársa hosszú időre beköltözött. Kialakított egy műhelyt, ahová lehet állandóan, rendszeresen, alkalomszerűen járni, beszélgetéseket indítványozni, már létezőkbe bekapcsolódni. Nagy szabadságot ad, a beuys-i social plastic, társadalomszobrászat szellemiségére épül (Magyarországon Erhardt Miklós képzőművész foglalkozott ezzel behatóbban, Sacks pedig egy brit egyetemen szakot, kutatóműhelyt alapított, ahol mélyebben lehet ismerkedni az elmélettel, és a sokféle területen kifejtett hatásaival.) Beuys elsődleges feladatnak nem cselekvési irányok kijelölését, hanem a gondolkodás átalakítását látta, és ehhez alapeszköznek, szinte az egyetlen értelmes megközelítésnek a művészetet tartotta, annak is a mindenki számára elérhető, totális felszabadító erővel bíró formáit.

• 

• 

• 

• 

Sacks berendezett egy „túlélő szobát”, „Survival Room”, ahol a beszélgetések, események zajlanak, érdemes szétnézni. A „Framework talks” öt fogalomra épül: szabadság, szeretet, természet, ember, jövő. Minden héten új téma, s közben el lehet kezdeni gyűjtögetni külön-külön hozzájuk a gondolatokat ebbe a formás kis füzetkébe („társadalmi méhészet”). Én ezt nagyon komolyan vettem, és rengeteg életmódváltással kapcsolatos elhatározás fogalmazódott meg bennem. Ez aligha nem akkor is megtörtént volna, ha nincs ez a Beuys-Sacks hatás, de nem ilyen radikálisan. Ha ezeket sikerül megvalósítanom, nem csak a közvetlen, hanem a tágabb környezetemre is hatással lehetek. Ezt persze nem görcsös-merev (környezet)tudatosságnak kell elképzelni, hanem laza örömködésnek: mint amikor önkéntesen közösségben jó dolgokat művelsz, s közben fröccsözöl.

A városban jártamban-keltemben, ha bazaltoszloppal jelzett fa mellett haladtam el, borzongatóan kellemes érzésem támadt, Beuys kezdett számomra olyanná válni, mint Berlinben Benjamin és Wenders angyalai, persze másképpen.

Egészen addig, amíg be nem láttam a színfalak mögé.

Egy munkatársam az itteni képzőről, akinek boldogan meséltem az élményeimet, csak annyit szólt, az egész Beuys-évforduló óriásira növelt szenzáció, amiből fájdalmasan hiányzik a művész életművének bizonyos szégyenfoltjaira való reflektálás. Figyelmembe ajánlott egy linket. Szociológus, művészettörténész, vallásfilozófus mesél: elemzi, idézi Beuys háború alatti formálódását, s ami elrettentőbb, későbbi írásait, az őt ért hatásokat, antropozófiai elmélkedéseit, népi (völkisch), ordas eszméit. Számomra csupa ellentmondás, semennyire nem értek hozzá, felületes ismerkedés. Az oldalt egy rasszizmus, antiszemitizmus elleni szervezet hozta létre, akiket sok neonáci fenyegetés ér. A németek múltfeldolgozásáról valamennyi tudásom van, de annak továbbélési formáiról, a hétköznapi rasszizmusról, a hatalmi egyenlőtlenségeket tápláló, kimúltnak hitt, valójában csak más formát öltő ideológiákról, be kell látnom vajmi kevés.

Ez a felirat a kasseli Staatstheater üvegablakán látható, a holokauszt relativizálása elleni tiltakozásul.