2017. március 5.
II.
s hogy én honnan tudom? Hihetetlen érzékkel kibéreltem egy csöpp airbnb lakást (utálom a hoteleket), ahol a házigazdám egy tüneményes hippi nő: lisszaboni születésű, francia férjjel, de körbelakta a világot, mert a portugál kulturális intézeteknél dolgozott, legtöbbet Afrikában. Néhány éve vették ezt a lakást abban a negyedben, ahol akkor még prostituáltak dolgoztak főleg, ez volt itt a Rákóczi tér, ma már helyi művészek, szabadszelleműek indiai, nepáli, bangladeshi bevándorlók, lakják. Luisa lányai az ő gyerekeikkel járnak iskolába, örül neki, mert kedves, nyugodt emberek, s így az iskolában mind utazás nélkül is nyitottak lesznek. Az utcában egymást érik az ázsiai éttermek, csöpp boltok, el nem tudom képzelni, ki veszi ezt a tömérdek szalagot, edényt, apróságot, bár a Népszínház utcában én is be-betérek az ázsiai boltokba, ha valami lehetetlen dologra van gyorsan szükségem.
s hogy kerültem ide? , Isten hozott:) , meg a Wizzair : régen utaztam velük, azóta arcátlanul lenyúlós fapados lettek, ez itt a reklám helye, ám a fedélzeten két helyes magyar lánnyal jókat röhigcséltünk, fentről számolgattuk, hány stadion van Lisszabonban, s örömmel nyugtáztuk, nekünk meg lesz nolimpiánk:).
V.
a mai reggel: mielőtt a turisták elözönlik, lefutottam a Tejo partjára, végig egészen Cais de Sodre-ig… Az utcák lélegeztek, itt-ott meleg légáramlat ért, s lent a parton sűrűn szemerkélni kezdett, annyira de annyira szerettem… (Megkérdezem ma Luisát, mi az portugálul, hogy drizzling, es nieselt…)
Egyáltalán nem fáradtam, a csöpp kis síkos macskaköveken jól tapadt a cipőm, a többi futó mind mosolygott, intett, néztem a reggeli párát, a hajókat, s arra gondoltam, ha nem kerülne az utamba semmi, a tenger mentén körbe tudnám futni a világot…
anyámra gondolok, ma 82 éves, s mert már nem hozhatom magammal, neki küldöm „a majdnem tenger- folyó-képeket”. Az utolsón a házunk, Luisa – mintha csak anyámé – csupavirág balkona:)
0 hozzászólás