Mákom van

Még néhány nappal indulás előtt sem gondoltam biztosnak, hogy eljutok Kasselbe. Néhányszor már nekikészültem. Gépiesen pakoltam, szervezkedtem. Búcsúzkodtam. Azt nem gépiesen.

Vasárnapra tűztem ki az indulást, mert akkor nincsenek kamionok. Soha nem vezettem még 1000 km-t egyedül, az autóm régi, bár alig egy héttel előtte műszakiztattam, mégis 350 000 van benne, kijavíttattam az összetört részeit, így legalább megismerem, mert natúr elemet szerzett rá a karosszériás Tóth Laci, mindig áldani fogom érte. A teleki téri szervízben nyugtattak, össze is barátkoztunk már, víz, olaj legyen nálam, ki fogja bírni. Egy kedves-kedves volt gimnáziumi osztálytársam kioktatott a biztosításom határairól, beszélgettünk közben, s mikor kicsúszott a számon: lelkiismeretfurdalás, közbevágott: az ne legyen, ha valami, az ne legyen. Vannak férfiak is, akik mindent értenek.

Pénteken felhívtak a szállodából, ahová a vasárnapi éjszakát terveztem, hogy mégis vigyek Covid tesztet, mert még nem telt el 14 nap a második oltásom óta. Idegességemben péntek estére foglaltam időpontot, és szombat este mentem oda, de megszántak, megcsinálták.

Szombaton még lementem a Teleki térre a piacra, álltam szomorúan a kedvenc savanyúságosom előtt, és gondolkoztam, mit vegyek. Kolbász már van, a csalamádé megromlik, uborkát meg mégis minek. Vettem hát fél kiló mákot: ha semmi nem sikerül, legalább elmondhassam: van mákom, óriási mákom van.

Mák

Vasárnap reggel háromszor fordultam a sok cuccal az ajtó és a lakás között, a zongora, a könyvek, Bodza ágya, a mák, eperdzsem. Teleki téri eperből.

Az osztrák határ előtt egy órát araszoltunk, közben fejben többféle forgatókönyvet írtam: egyikben sem engedtek át. Odaértem, az osztrák határőr fiúcska megkérdezte hová megyek. Németországba. Jó utat, szép napot. Ennyi. Valahogy ettől hihetetlen nyugalom szállt meg, amit a szélmalmok látványa csak erősített. Méltóságteljesen és elszántan vezettem tovább. Egész úton, nem túlzok, egész úton, azaz kb. 15 órán át Richard Bonat hallgattam: énekeltem is vele, mert közben megtanultam kameruniul.

A 90-100 km/h sebességet már begyakoroltam: a leszakadt, felkötözött alkatrésszel egy hete csak lassan mehettem az autópályán, tiszta meditáció volt. És kétharmadát fogyasztotta ez a kis pimasz piros, most megszerettem, pedig mióta megvettem, csak a baj van vele vagy velem. Felváltva.

Bodza végig aludt és nézelődött. És hallgatta Richard Bonat, más választása nem volt. Tiltakozni sem tudott, mint régen a gyerekeim, anya ne énekelj már. A német határ előtt egy kisvárosban megálltam tankolni: vasárnap kora délután, forróság, alig jár ember, s találtam egy csepp török éttermet, ahol Coláztam, Bodza hűsölt az asztal alatt, töltöttem egyet a telómon.

Este 6-ra értem Regensburgba, de a szállodába kb. 7-re, mert egy sétálóutcában volt, és a GPS körbe-körbe vitt, azt hittem megőrülök, mire eszembe jutott, megállok, s megkérdezek egy Embert. Kb. 50 m-re voltam tőle. Aztán kiderült, nincs parkolójuk: a portás azt javasolta, vigyek fel mindent a szobába, aztán álljak be egy parkolóházba. Azt nem hiszi el, mi van az én autómban, feleltem, még zongora is… A színházba jött? – kérdezte. Elnevettem magam. Benne hagytam a cuccokat, úgyis be van már kamerázva minden. A mákot felvittem, az a kajás táskában volt.

Aztán Bodzával hatalmasat sétáltunk: gyönyörű óváros, a Duna sokfelé ágazik, a szigetein nagy parkok, rengeteg üldögélő, iszogató társaság, teraszok egymás után. Gyönyörű naplemente. Nem bírtam ki, ittam egy sört, s felálláskor megszédültem, de aligha az az egy korsó, inkább a fáradtság volt az oka. Kicsit megijedtem: én bármilyen alkoholos állapotban célba értem eddig, de ki viszi haza a kutyát? (Mellesleg többször bebizonyosodott: Bodza erdőben, városban bombabiztosan visszatalál, bámulatos.)

Másnap még hátra volt az út egyharmada, s legszebb része. Óriási erdők, hegyek, dombok, viaduktok és Richard Bona. Rengeteg kamion, sűrű forgalom, de a németek nem tolnak le az útról, akkor sem, ha lassan mégy, betartják a követésit, egyszerűen biztonságban érzed magad. S arra is rájöttem közben, miért tesznek ki nálunk hihetetlen helyekre 40-es táblát. Mert akkor talán lelassítanak 80-ra. A németek 80-as táblát tesznek ki és 80-nal mennek.

Reggel írtam a főbérlőmnek egy sms-t, 1 és 2 között ott leszek, (az útvonaltervezőre rá kellett számolnom minimum egy-másfél órát, nem ilyen átlagsebességre gondolnak), és fél 2-kor megálltam a ház előtt. Ott, ahol azóta is állok: három hét alatt egyszer használtam az autót, hogy kipróbáljam, elindul-e még:)  

Bepakoltunk, egyedül uraljuk a lakást: a lakótársam, egy irtó helyes szerb dokinő épp kiköltözőben volt már, mire megérkeztünk. De öt perc alatt összebarátkoztunk, majd felugrik borozni valamikor.

A kertben cigizek, a konyhában élünk megszokásból, na meg a kertkapcsolat és a fények miatt, a szobában csak zongorázom és alszom. És olvasok az ágyban: Bereményi Géza régmúlt Teleki teréről.

2021. július 3.

Írta: Pócsik Andrea

2021.07.15.

Hasonló bejegyzések

„Kicsiny, de fasza ország”

„Kicsiny, de fasza ország”

…megyek, megnézem. A kilencvenes évek végén Esterházy Péternek ez volt a szava járása, az ÉS-ben olvastam, talán valamelyik Estiben. Azóta sokat változtunk, de talán most van némi remény megújhodásra …, Most Passauban ülök egy tip-top kis panzióban egy üveg Krombacher...

Az író nők veszélyesek

Az író nők veszélyesek

Csak azt nem tette hozzá: az író nők veszélyesek. Még valamikor, amikor a gyerekek kicsik voltak, s időm nagy részét velük töltöttem, (valami paradicsomi állapot volt, egészen az almáig), kaptam egyik rokonunktól egy könyvet ajándékba. Különös kultúrtörténeti,...

Alles gut. Tükörposzt

Alles gut. Tükörposzt

Amikor szörnyen feszült napok, zaklatott elalvások, hajnali ébredések (az ellenségemnek sem kívánom) UTÁN otthon felejtem a maszkom, s félútról visszabiciklizek a kedvenc boltomba venni egyet, ahová tudom, beengednek majd maszk nélkül is, csuka fogta róka, na ez hogy...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük