Te vagy a legszebb

Bodza Kasselben a Karlsaue Parkban

#kutyákésemberek

Ittlétem eddigi hét hete alatt kb. 80 km-t futottam, amennyit talán a drága Lizivel, előző kutyámmal réges-régen összesen. A futó alkalmazásom szépen rögzíti, s mondogatja, milyen sebességgel, stb., s hány kalóriát… Azt viszont nem tudja mérni, azt csak én érzem, mennyi mérget égetek el. Kb. mindet, ami otthon felgyűlt bennem, van, aki emlékszik talán az „anyja picsájára” a Facebookon, rágondolni sem szeretek, hány embert megbántottam, s engem hányan bántottak meg. Fussatok, fussatok, nehogy bajba jussatok. Mint én.

A ma reggeli futáson (a szombati mindig a legjobb) megálltam egy padnál nyújtani, s egy odaragasztott kis feliratra lettem figyelmes: „du bist die schönste” (te vagy a legszebb), hát nem lehetett kihagyni: Bodzát beültettem elé.

Bodza Kasselben a Karlsaue Parkban

Amúgy itt már minden rendben, másfél hónap alatt egyszer voltam türelmetlen. (Leszámítva az otthoni dolgok, idős szüleim s a nővéreim heroikus küzdelmei miatti aggódásokat.)

Egyik nap nagy lendülettel futottunk, közben néha labdázok Bodzával, hogy ne unja el magát. A zöld labdánk hatalmas fűbe pattant (nagy területeket hagynak meg mindenfelé méhlegelőnek, rovaroknak), s míg kerestem, Bodza békésen legelni kezdte a gyomorvidító füvet. Egy idő után szólongattam, keressed már te is, (futóalkalmazáson szünet), de kb. rám se nézett, legelt tovább. Egyre idegesebb voltam, már szidtam is hangosan, ő a rituálé zárásaként öklendezett egy ideig. Majd nagy kegyesen a labda mellé lépett, ami kb. kiszúrta a szemem. Erre mondja Csányi Vilmos, hogy a kutyák következtetések levonására képesek. Pontosan tudta, hogy amíg labda nincs, nem megyünk tovább. Esze ágában sem volt segíteni, legelni akart.

Méhlegelő kaszálás után, begyűjtés előtt

Ilyen történetből van kb. száz, a blog tele lenne vele, s talán csak nekem mind érdekes. Gondoljátok el: napi három séta ötven napon át, az százötven, sétánként kb. három érdekes kutya és gazdája, az négyszázötven:)

A németek idegenekkel nagyon kedvesek, sokat mosolyognak, szólnak hozzád pár szót, de ha beszélgetni kezdesz, kicsit furcsán néznek rád. Én rögtön így indítottam: az első napok eufóriájában be nem állt a szám, bár a válaszokat nem mindig értettem, volt, akit kb. egyáltalán. Egy nagyon kedves, lányaimmal egykorú óvónő diáklány volt egyik kedvencem, megismerkedésünk napján, a gyönyörű hosszú szőrű Lottát Bodza véletlen belekergette játék közben a csatornába: óriási hínárok, algacsomók lógtak rajta, amikor előbukkant… Mindez reggel fél nyolckor: én bűnbánóan szóltam, hát majd lezuhanyozod… Nincs időm rá, elkésnék, így fog belefeküdni most az ágyamba, válaszolta keserűen, de cseppet sem volt ideges.

És ez az általános tapasztalatom, soha senki nem kiabál a kutyájával, határozottan rászól persze, ha kell. Közben lettek jó ismerőseink, akiknek már a nevüket is tudom, s egyet-mást róluk, különösek ezek a kutyás barátkozások, a kutyák nevét hamarabb tudod, de ha már tizedjére sétáltok együtt, akkor a gazdával is csak bemutatkozol.

A Bodza fajtája rejtélyes volt nekik, persze, mondtam a labradort, de a göndörségét a mudi felmenők lehetőségével már nehezebb volt elmagyarázni. Míg rá nem google-ztam, s mivel itt a német nyelvűt adja ki elsőként, igen elcsodálkoztam. A mudi őse – sejteni lehet csak –, a 19. század végén áttelepült  dunai svábok (akik) ónémet juhászkutyája keveredett a mi juhászkutyáinkkal. A magyar nyelvű meg sem említi ezeket a sejtéseket:)

De ez a kelet-európaiság nem csak így jött szóba. Az egyik mentett kutya gazdája mesélte a kálváriáját a kutyamenhelyekkel: nem akartak neki kutyát adni, mert rosszul vizsgázott. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy nem kaphat kutyát, mert nem földszinten lakik (hanem első emeleten). Erre ő besokalt, beszólt nekik, s a válasz: ha ilyen rossz gazda, hozzon magának kutyát Romániából. Így is lett: Sunny egy megviselt, csendes állat, remek kutya, csak nem barátkozik, ma reggel engedte magát megsimogatni, a gazdája mondta is, kiváltságos vagyok. Egyébként itt kevesebb mentett kutya van, de a házunkban lakik egy férfi, aki nem tart kutyát, viszont húsz éve hetente kétszer egy menhelyben önkénteskedik…

A park egyébként tele van állatokkal, kacsákkal, libákkal, (még nyulat, mókust is láttam,) és temérdek mosómedvével. Azok fesztelenül flangálnak családostól, Bodza eleinte döbbenten figyelte őket, na ennek hamar vége lett, már vadászik is: reménytelenül ugrál a fa törzsén, amikor felrohannak előle. Sötétedés után le sem tudunk menni, kirohangálnak a parkból, a kukákat fosztogatják, s néha olyan ricsajt csapnak, hogy félelmetes.

Próbálom tiszteletben tartani az itteni vadállatvilágot, nem engedni szabadon, ha libák üldögélnek a tó partján, dehát nehéz az ösztönöket fékezni. Virslivel néha sikerül:)

A legnagyobb közös boldogságunk, hogy Bodza úszik. Alapból nem szerette a vizet, de mióta egy éve, fél évesen, a vízitúrán a kajakom orrán egyensúlyozva a Tiszába pottyant, irtózott tőle. Épp hogy térdig érő vízbe bemerészkedett.

Gyakran lejárunk a Fulda folyó partjára, s azon túl egy kis természetvédelmi területre, a Fuldaaue-ra, a Bugasee-hez, ahol én úszom nagyokat. (Csak szabadstrand van, kevés ember, isteni hely.)

Oda nem tudtam becsalogatni, hiába hívogattam. Egyszer a Fuldánál egy férfi a kutyájának botot dobált a vízbe, s az olyan boldogan hozta vissza, kb. észre sem vette Bodzát. Ő izgatottan rohangált utána, látszott, borzasztóan szeretne ilyet játszani. Kérdeztem a férfit, szerinte ilyesmit eltanulnak-e egymástól a kutyák. Valószínű, majd egyszer véletlen beljebb megy, s ahol nem ér le a lába, úsznia kell, onnantól menni fog. Elbúcsúztunk, s a jóslata rögtön bevált. A botot dobálni kezdtem, egyre beljebb (egyszer ezzel a Dunában már próbálkoztam, hát nem jött be), míg egy fordulónál Bodza úszni kezdett… Nagyon megdicsértem, irtó boldog voltam, de ő is: hazafelé 50 méterre sprintelt előre s vissza örömében. Azóta minden meleg napon megyünk a folyóhoz, láthatóan rettentően élvezi.

Tegnap a parkban kivételesen jó kedve volt mindenkinek:) Kisgyerekek, szülők, kutyások, folyton beszélgettek velünk, ők a hétvégi emberek, ahogy a „helyiek” nevezik őket, Bodzának nagy sikere volt. Egy anyuka, akinek a fiával szoktunk találkozni, beazonosította, megismerkedtünk, s kiderült, már mesélt rólunk neki…:) Lassan tényleg belakom ezt a nagy falut.

Zárásként a kora reggeli kicsiarakás. Legalul persze Bodza van.

2021. augusztus 2.

Írta: Pócsik Andrea

2021.08.02.

Hasonló bejegyzések

„Kicsiny, de fasza ország”

„Kicsiny, de fasza ország”

…megyek, megnézem. A kilencvenes évek végén Esterházy Péternek ez volt a szava járása, az ÉS-ben olvastam, talán valamelyik Estiben. Azóta sokat változtunk, de talán most van némi remény megújhodásra …, Most Passauban ülök egy tip-top kis panzióban egy üveg Krombacher...

Az író nők veszélyesek

Az író nők veszélyesek

Csak azt nem tette hozzá: az író nők veszélyesek. Még valamikor, amikor a gyerekek kicsik voltak, s időm nagy részét velük töltöttem, (valami paradicsomi állapot volt, egészen az almáig), kaptam egyik rokonunktól egy könyvet ajándékba. Különös kultúrtörténeti,...

Alles gut. Tükörposzt

Alles gut. Tükörposzt

Amikor szörnyen feszült napok, zaklatott elalvások, hajnali ébredések (az ellenségemnek sem kívánom) UTÁN otthon felejtem a maszkom, s félútról visszabiciklizek a kedvenc boltomba venni egyet, ahová tudom, beengednek majd maszk nélkül is, csuka fogta róka, na ez hogy...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük