Ezt a receptet az archívumos poszthoz választottam, mert régi, és mert már kibírhatatlan honvágyam van. Elutazásom előtt főztem a szüleimnek. Anyám receptje.

Ráadásul egyszer régen, ugyanabban a posztban említett barátomat, Bódi Lórit és kedvesét is ezzel láttam vendégül Paloznakon. Nagyon ízlett nekik, találgattuk is, honnan ered, valami balkáni útvonalon kerülhetett Törökországból hozzánk. Az biztos, hogy nem a török hódoltság alatt: a törökök sosem jártak Szoboszlón, csergetéssel űztük el őket hajdanán:)

A recepthez egy történet is tartozik: amikor a szüleimnél voltam, és az imádott helyi piacon vásároltam, egy asszonnyal együtt kezdtük el mustrálni a karalábékat. Én a leveleket méricskéltem, ő a fejeket. „Töltikét készít?”- fordult hozzám. „Én töltött karalábét, magának adom a leveleket.” Így barátkoznak a piacon az asszonyok.

Addig ezt a receptet kizárólag anyám tudományának tulajdonítottam, szőlőlevelet, karalábélevelet is használt hozzá. Nekem az utóbbi a kedvencem, és kombinálni szoktam a töltött karalábéval. Vagy sóskával, vagy kaporral ízesítem.

Lefotóztam pár fázisát: a karalábélevelek vastag erét gondosan kivágjuk, enyhén ecetes sós vízben rövid ideig főzzük. Utána úgy járunk el, mint a töltött káposztánál: a rizses darálthúst ízlés szerint ízesítjük. (Én tojással, kevés borssal, sóval, ha van, csomborral keverem be.)Aztán felváltva a töltött karalábékkal egy fazékba helyezem, (ha nincs türelmünk hozzá, kockácott karalábé is megteszi, nekem itt épp nem volt), felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Húsleveskockát morzsolok bele. Lassú tűzön addig főzöm, amíg teljesen megpuhul. Közben elfővi a lé egy részét, ami azért jó, mert vízzel hígított, lisztezett tejföllel habarom be a végén. Nagy csokor kaporral ízesítem. Isteni.