A két hét szünidő utáni visszatérésem egy hétig tartott, mert online kitérőt tettem Varsóba. A tavasszal nyílt ott egy kiváló kiállítás, amelynek bedolgoztam egy filmtörténeti kutatással. Tervben volt egy előadás személyes megtartása, amelyet lemondtam, online módra váltattam: családi és környezeti okokból. A családi életem törékeny rendjét is féltve őrzöm, míg távol vagyok, másrészt ellenkezik az elveimmel, hogy egy előadásért oda-vissza röpködjek. Persze így elmaradnak fontos találkozások, építő élmények, de a lemondás most fontosabb, ha lett volna időm odavonatozni, akkor azt teszem.

Rögtön utána újra Kasselbe autóztunk Bodzával, nem annyira környezettudatosan, de most legalább ketten, s megállás nélkül, mert kedves unokaöcsém Bielefeldben lakik a párjával, egy éve kapott kiváló kutatói állást az ottani egyetemen. Elméleti fizikus, nagyon büszke vagyok rá, a természettudósok szinte filozófusok. Felváltva vezettünk, s közben rengeteget beszélgettünk, sok mindent hasonlóan látunk, talán a rokonság teszi: a szélmalmok és fenyőerdők mindkettőnket megigéznek, s az úton volt időnk felváltva gyönyörködni bennük. Németország csupa erdő, csupa szélmalom.

Náluk aludtam, csodás helyen laknak, isteni vacsorát ettünk a párja jóvoltából, s kora reggel visszaautóztam Kasselba. Míg távol voltam, megérkezett a lakásunkba a következő ösztöndíjas társam Hongkongból, egy végtelen kedves, törékeny és okos nő, nagyon hamar összehangolódtunk. Gyönyörűen beszél angolul, ami nekem külön öröm, a német használata miatt erősen kopik az angolom. Bodzától nagyon fél, ez mindkettőjüknek terápia, csodálom az akaraterejét, amivel próbálja legyőzni a gyerekkori rossz élményekből származó rettegést. Bodzának pedig visszafogottan kell viselkednie, így is tesz, rendkívüli alkalmazkodóképességét már százszor bizonyította pl. egy tizennégy órás autóúton kb. mintha ott sem lenne, olyan csendben van.

A pénteket már az imádott archívumomban töltöttem, utána múzeumozni kezdtem: egész hétvégén programok voltak: számomra eddig ismeretlen helyeket fedezhettem fel. Megnéztem egy új kiállítást a Neue Galerieben a vízről, annyira nem volt érdekes. Viszont beugrottam Shelley Sacks Survival Roomjába, amit rögtön érkezésem után kerestem fel júniusban. (Talán emlékeztek: Beuys volt munkatársaként viszi tovább, fejleszti projektjeiben az eredeti szellemiséget, s így alapította meg Angliában a Fák Egyetemét.) Majd’ három hónap múltán izgalmas volt átbeszélni a kiváló brit művésszel az élményeinket (ő mesélt a Beuys-ügyeiről, a projekt menetéről, én a kutatásomról, s a nem kis részben a műhelyének, s áttételesen Beuysnak köszönhető átváltozásomról). Közös lelkesedésünk bizonyítéka: három órát ültem ott. Kaptam egy új füzetkét, amiben majd mindezt leírom neki. S én is archiválva leszek:)

• 

• 

Egyébként Németország választási lázban ég, én annyira nem követem, de az utcán tapasztaltak alapján nem tudok nem párhuzamot vonni a magyarországi rémisztően destruktív, morálisan, szellemileg romboló állapotokkal. (Konkrétan hányingerem volt a kormány gyűlöletkeltő óriásplakátjaitól.) Boltok, múzeumok ajtaján ugyanazok a táblácskák: „Nyitva a sokszínűségnek”, „Zárva a kirekesztésnek”. A Karlsaue vasárnapi evangélikus istentiszteleten a lelkész hosszú szivárványszínű kendőt viselt: ezek nem direkt kampányok, hanem jelzések: arra a pártra szavazz, aki számodra ezeket az értékeket képviseli. Mert valaki feltehetőleg igazán képviseli, bízhatnak benne.

S újra elkezdtem futni. A kora reggel elmondhatatlanul szép: meleg pára lebeg a Karlsaue fái között, fölött, napközben szertefoszlik, melegebb van, mint nyáron volt… Este Peter Wohlleben, a német erdész bestsellerét olvasom a fák titkos életéről (megveszem majd németül is hangoskönyvben), s nem győzök ámulni. Szaklektori megjegyzések kísérik a szöveget, gondolom, hogy hitelesítsék Wohlleben tagadhatatlan elfogultságát, rajongását. Engem nem zavar, hogy a szerző fikcióba önti az erdőgazdálkodás komoly mesterségét, a fák életét, sőt. Beuys hétezer fájának városában, s a Karlsaue parkjának óriásai között mesébe illő gondolataim támadnak. A véletlenek csak erősítik rajongásomat, az OFF Biennále kiváló Nyitott Szerkesztőségének megbeszélésén az ’egymásrautaltság’ inspiratív fogalmáról való gondolkodás közben is a fák gyökérzetére gondolok.