Egy kis hazai

2017. augusztus 4.

szép sűrű nyári nap, a meleg ellenére sem bírok lelassulni:)reggel egy korai vonattal egyenesen a Mária utcába mentem, hogy Czabánnal megvitassuk haza és haladás, de legfőképp a felsőoktatás filmes szakjainak dolgait, legjobb a világon a közösségi rádió, azon belül ez a mi kincsünk, a Tilos,aztán megnéztem áll-e még a teleki téri piac, adtam reggelire valót a „budapesti tetszik lenni? hajléktalan bácsinak és főztem egy nagy lecsót a vukovári önkéntes fiataloknak, akiket szinte-negyedik-gyermekem Petra hoz hétvégére budapesti kirándulásra…(az előétel hideg kovászos uborkakrém leves, a savanyúságos néni nagy ámulására…”miket ki nem találnak”…) a fűszerek és a fröccs is hazai, Csiszár-féle isteni olaszrizling…kapnak egy kis balatont is,most vissza Paloznakra születésnapi készülődésre, és a jazz piknikre, ahol még a hangszórókból is Homola bora folyik

Írta: Pócsik Andrea

2021.10.11.

Hasonló bejegyzések

Aligvárom

Aligvárom

2016. november 27. Berlin A könyvtárban olyan kevesen voltak, hogy a kedvenc helyemre tudtam ülni: íme, kilátás balra, kilátás előre...És még egy meglepetés is ért: a mai ebéd "magyar módra", szerintem valami fagyasztott cucc nyárson sütve, de a Tomatengemüse az...

Sok kicsi forradalom

Sok kicsi forradalom

A Facebook profilomon annyi forradalmi poszt volt, alig tudtam választani:) Talán ez a legkedvesebb: 2016. október 22. Berlin Tényleg együtt rezgek ezzel a várossal. Elmentem ma a Gorki Theater fesztiválzáró programjára, hogy lássam megfelelek-e az új kezdet...

Tegnap Párizs

Tegnap Párizs

2017. július 2. Tegnap sűrű nap volt, kiváló prezentációk, régi barátok új arcai, este az utolsó nagy and not my cup of tea előadás a Pomidou Centre-ben, amit felénél ott is hagytam, (múzeumi installációkat készítő kortárs művész, aki szerintem összeolvadt...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük