Blog
Ez a blog (és tulajdonképpen az egész weboldal) azt a célt szolgálja, hogy egyhelyben, s egyben legyek: azonos magammal. A történeteimhez szorosan hozzátartoznak a családom tagjai, akikről nem fogok írni személyiségi jogaik tiszteletben tartása végett, néha esetleg említésszerűen. Ellenben sokat gondolok rájuk.
Az elhatározás a kasseli kutatói ösztöndíj elnyerésével nagyjából egyidős. A megvalósítást akkor kezdem, amikor már lázasan dolgozom a documenta Archívumban, élvezem a magányt, rendszeresen és harmonikusan élek, nagyon sok időt töltök a természetben.
Mert egy társam van ebben az elvonulásban, a kutyám, s Beck Zolinak igaza van, ha boldog akarsz lenni, végy magad mellé egy kutyát vagy egy macskát.
Boldog vagyok.
Ez a blog mégiscsak mozgás közben íródik, mert ez a lételemem, és a megfigyelés is mozgás közben, állandó nézőpontváltással az igazi. Ha olvassátok, megértitek, hogyan fér össze a helyben maradás a mozgással: így, virtuálisan.
A három blog összetartozó bejegyzései mindig egyszerre jelennek meg és szorosabban vagy lazábban kötődnek egymáshoz. Az első, „Kassel 2021”, a kasseli útinaplóm adja a vezérszólamot, a másik kettő kíséri. A „Micsoda útjaim” valójában a Facebook oldalamon 2016-tól mostanáig közzétett utazási posztjaim gyűjteménye, nem időrendben, hanem a gondolataimhoz, a hangulataimhoz való kapcsolódásaik szerint. Ezeket annak idején sokan olvasták, de most új összefüggésbe kerülnek, s szeretném, ha itt nálam archiválódnának. Elég lett a közösségi médiából. A harmadik, az életem fontos részét képező főzésről (és evésről) szól: szedett-vedett, főleg a megfelelő hozzávalók hiányában kreativitásra épülő receptek jól sikerült eredményei.
Remélem, lesznek, akik jönnek, emlékeznek, esznek: velem.
Rizsparéj és aztékzsálya, latin-amerikai kóstoló
Chiamagos mangóleves A kedvenc gyümölcslevesemet már megosztottam, ez a latin-amerikai változat, amit Sára lányom születésnapján készítettem magamnak. A különbség csekély, hatásában jelentős. A szeptemberi szüreti ünnepekhez közeli nap (szeptember 21.) tiszteletésre...
Kesztyű Kolumbiából
2016. december 9. Berlin/Budapest ma reggel 2szer is nehezen kerültem ki a szembejövőt: ezek viccesek, hát mosolyogtam.Az egyik azt mondta, anyád, a másik csak zordul nézett...Aztán néztem a reggeli páraködben úszó Dunát, s minden rendben lett.A parlamentnek csak a...
Kasseli (an)archívum életről, halálról
Különös érzés, hogy még egy hónapig itt leszek, de lélekben már sokat vagyok otthon, s elkezdtem leltározni a kasseli élményeimet. Lehetséges, így maradok: mindent úgy élek majd meg ezután, hogy már nem a pillanat jelenét élvezem, hanem mintha a jövőből tekintenék...
„…you look like…”
New York, 2019. október 19. Jóreggelt kávézás Sárival, aztán egy kompkirándulás Staten Islandre, s vissza. Elis Island túl messze van, pedig azt a kultikus helyet Forgács Péter Hunky Blues-a miatt is meglátogattam volna...Kárpótol a Szabadságszobor, azt is szeretem....
Arab lencseleves és „Tumi-tál”
Titkos recept:)
Például én
Vannak olyan berlini emberek, akik nem ott élnek. Például én. Ha ott élnék, mint egy házasságban, összetartoznánk. Szépen öregednénk, Berlin és én. Így örök szerelem: ha meglátom, belobban, ha akarom, ha nem. Az utazás szervezése prózainak tűnő dolgokkal, pl. a kutyám...
Meglepetés étel
Kultúrák találkozásai a kasseli konyhában: szombaton paprikáscsirkét főztem, szaggattam hozzá galuskát, ahogy kell. A hozzávalókért nem mentem el a törökhöz, úgyhogy kissé halovány paradicsom és kaliforniai paprika lett az ízesítés, jó kis lecsós alap helyett. (De a...
Kassel – meglepetésváros
Pénteken a sors- és lakótársammal (a következő archívumkutató ösztöndíjas Hongkongból) felkerekedtünk, hogy sétáljunk egyet a Wilhelmshöhe Bergpark körüli Habichtswaldban, s végigjárjuk a Nekropole nevű hely síremlékeit, amelyeket művészek terveztek maguknak. A...
Lisszaboni véletlen egybeesések
2017. március 13. a Tejotól az óceánig: reggeli futás a parton, villamossal Belembe, hajóval a túlpartra és vissza, Belemben Sári elfoglalja Brazíliát a portugál hódítók emlékművénél, Lisszabon sirálytávlatból, vonattal Cascais-be, aztán vissza Lisszabonba, sok-sok...
Amsterdam – What a perfect day
2018. május 26. here we go délelőtt kedves szállásadómmal végigszáguldottunk a városon, piacok és spanglik édes illatözönében (reggel a balkonon egy tajvani művészettörténész lánnyal illatokról és emlékekről kávéztunk, ő az egyik, én a másik íme az EYE Filmmuseum az...
A Karlsaue fák lehelete
A két hét szünidő utáni visszatérésem egy hétig tartott, mert online kitérőt tettem Varsóba. A tavasszal nyílt ott egy kiváló kiállítás, amelynek bedolgoztam egy filmtörténeti kutatással. Tervben volt egy előadás személyes megtartása, amelyet lemondtam, online módra...
Afroamerikai történeti múzeum – Washington
2019. október 17. Kedden este gondoltam egy nagyot, és lőttem egy olcsó buszjegyet Washingtonba... Erről álmodoztam, hogy talán meg tudom nézni a Museum of Afro American History-t, amiről rég olvastam a Nagy Merci HVG-s cikkében, s egyik fontos emlékezetpolitikai...















