Blog
Ez a blog (és tulajdonképpen az egész weboldal) azt a célt szolgálja, hogy egyhelyben, s egyben legyek: azonos magammal. A történeteimhez szorosan hozzátartoznak a családom tagjai, akikről nem fogok írni személyiségi jogaik tiszteletben tartása végett, néha esetleg említésszerűen. Ellenben sokat gondolok rájuk.
Az elhatározás a kasseli kutatói ösztöndíj elnyerésével nagyjából egyidős. A megvalósítást akkor kezdem, amikor már lázasan dolgozom a documenta Archívumban, élvezem a magányt, rendszeresen és harmonikusan élek, nagyon sok időt töltök a természetben.
Mert egy társam van ebben az elvonulásban, a kutyám, s Beck Zolinak igaza van, ha boldog akarsz lenni, végy magad mellé egy kutyát vagy egy macskát.
Boldog vagyok.
Ez a blog mégiscsak mozgás közben íródik, mert ez a lételemem, és a megfigyelés is mozgás közben, állandó nézőpontváltással az igazi. Ha olvassátok, megértitek, hogyan fér össze a helyben maradás a mozgással: így, virtuálisan.
A három blog összetartozó bejegyzései mindig egyszerre jelennek meg és szorosabban vagy lazábban kötődnek egymáshoz. Az első, „Kassel 2021”, a kasseli útinaplóm adja a vezérszólamot, a másik kettő kíséri. A „Micsoda útjaim” valójában a Facebook oldalamon 2016-tól mostanáig közzétett utazási posztjaim gyűjteménye, nem időrendben, hanem a gondolataimhoz, a hangulataimhoz való kapcsolódásaik szerint. Ezeket annak idején sokan olvasták, de most új összefüggésbe kerülnek, s szeretném, ha itt nálam archiválódnának. Elég lett a közösségi médiából. A harmadik, az életem fontos részét képező főzésről (és evésről) szól: szedett-vedett, főleg a megfelelő hozzávalók hiányában kreativitásra épülő receptek jól sikerült eredményei.
Remélem, lesznek, akik jönnek, emlékeznek, esznek: velem.
„Hogy vagytok, shavale?”
Elmélet és gyakorlat újabb találkozása az ELTE Média Tanszéken: részvételi filmezés, közös felszabadulás Egy ideje messziről követem azokat a kiváló programokat, remek elméleti munkát, kutatást, és gyakorlatba ültetését az ELTE MinorMédia Intézetében, amely szinte...
Egy nyiladozó archívumkutató reggeli elmélkedése
Studium. Punktum. (Világoskamra) Amikor a roma kultúra az egyetemes kultúra részeként, a jelenség totális természetességével tűnik fel előttünk, akkor mondhatjuk, otthon vagyunk a világban. És ez olyan örömet okoz, hogy most meg kell osztanom. Régóta rajongója vagyok...
Volt tenger, nincs tenger. A tenger benned van
Emese barátnőmmel a megérdemelt nyár végi adriai, lovrani munkanyaralásunkat töltjük: tudom, ez sokaknak nem hangzik jól, másoknak talán épp irigylésre méltó, nekünk pedig konkrétan tökéletes. Mindketten korán kelünk, reggel dolgozunk pár órát, míg el nem fáradunk....
Hurrá, dolgozunk! Ki a tanteremből!
Az egész tanári pályám során legnagyobb kihívásnak a hallgatók motiválását tartottam. Ezért (is) érdekelt a kritikai pedagógia, inspirált Jacques Ranciere emancipált néző-elmélete, segített kísérletezni, fejleszteni a kortárs képzőművészet. A felsőoktatás mai...
Még nem az vagyok: a Tisza-parton mit keresek egymás könyvében, egy kagylót, egy kavicsot
Ebben a posztban összeszövök régi és friss olvasmányélményeket, egy kiváló cseh dokumentumfilmet, amit a héten vetítünk a Paloznaki Pajtamoziban és a legkiválóbb nyaralást, az idei tiszai evezésünket. Az úgy történt, hogy az Ady-vers, ami gyakran eszembe jut a...
Nyár végi (hon)vágy: Budapest, Teleki tér, saját-szoba. Zengő tambura, dobszombat
A kétlakiságom egy különös állapot, amelyről most sajátos megközelítésben fogok írni. A nyarat mindig a balaton-felvidéki családi házunkban töltöm, szünetel az ingázás Budapest-Paloznak között, legfeljebb, ha néhányszor utazom a fővárosba. (Hon)vágyat ritkán érzek:...
Egy képzeletbeli kiállítás versfilmképei a nagyon is valóságos Józsefvárosról
Bordás Róbert versfilmjei láttán elmerengtem azon a gondolaton, hogy ha majd száz év múlva valaki nézi őket, képes lesz-e (ahogyan én) észlelni azt a hely- és korszellemet, amely Józsefvárost itt és most belengi. S ha nem is tudja kötni egy adott városi térhez, érzi-e...
Ellenállások emlékezete
Egy érzelmekben, ismeretekben és szépségben gazdag kiállítás ajánlása A berlini Zsidó Múzeumnak visszajáró látogatója vagyok, minden alkalommal felkeresem, amikor a hosszabb-rövidebb tartózkodásom alatt időm engedi. Mindig megszólítanak a kiállításai, tanulok sokat...
Elrugaszkodások
A meglehetősen elhanyagolt blogomat fogom felfrissíteni a közeljövőben. Az elrugaszkodások egyben új átkelések: utalás a 2017-ben megjelent könyvemre, amelyhez a habilitációs kötetből terveztem folytatást, de mindig elsodortak szerteágazó érdeklődésem épp aktuális...
Lisszaboni vissza-vissza-visszatérés
Legszívesebben úgy mormolgatnám ezt a címet, mint egy imát, hogy tegyek érte többet a jövőben: újra ott lehessek ebben a harmadik-negyedik otthonomnak tekintett városban. Az utolsó néhány nap eseményeit foglalom össze ebben a bejegyzésben, mint mindent, ami történik...
Világítótorony
Sao Pedro de Moel: világítótorony A pár napos lisszaboni kirándulás utolsó állomása a Gulbenkian Múzeum és Modern Művészeti Galéria volt, amit mindenképp meg akartam mutatni párom-Ákosnak (Van egy fiam-Ákos is:) Különleges emlékeim fűződnek a helyhez: ide hívott...
Re-Kassel, re-Berlin, re-bel-lióóóó
Saját-szoba kiállítás: válogatás a FreeDoc archívumából Újra kedvet kaptam a blogoláshoz. Ez egy utazásnak (visszatéréseknek) és egy kiállításnak köszönhető. A kasseli documenta archívumban végzett kutatásom folytatódott ugyan egy Goethe-Intézet szervezte remek...















