Ez a blog (és tulajdonképpen az egész weboldal) azt a célt szolgálja, hogy egyhelyben, s egyben legyek: azonos magammal. A történeteimhez szorosan hozzátartoznak a családom tagjai, akikről nem fogok írni személyiségi jogaik tiszteletben tartása végett, néha esetleg említésszerűen. Ellenben sokat gondolok rájuk.

Az elhatározás a kasseli kutatói ösztöndíj elnyerésével nagyjából egyidős. A megvalósítást akkor kezdem, amikor már lázasan dolgozom a documenta Archívumban, élvezem a magányt, rendszeresen és harmonikusan élek, nagyon sok időt töltök a természetben.

Mert egy társam van ebben az elvonulásban, a kutyám, s Beck Zolinak igaza van, ha boldog akarsz lenni, végy magad mellé egy kutyát vagy egy macskát.

Boldog vagyok.

Ez a blog mégiscsak mozgás közben íródik, mert ez a lételemem, és a megfigyelés is mozgás közben, állandó nézőpontváltással az igazi. Ha olvassátok, megértitek, hogyan fér össze a helyben maradás a mozgással: így, virtuálisan.

A három blog összetartozó bejegyzései mindig egyszerre jelennek meg és szorosabban vagy lazábban kötődnek egymáshoz. Az első, „Kassel 2021”, a kasseli útinaplóm adja a vezérszólamot, a másik kettő kíséri. A „Micsoda útjaim” valójában a Facebook oldalamon 2016-tól mostanáig közzétett utazási posztjaim gyűjteménye, nem időrendben, hanem a gondolataimhoz, a hangulataimhoz való kapcsolódásaik szerint. Ezeket annak idején sokan olvasták, de most új összefüggésbe kerülnek, s szeretném, ha itt nálam archiválódnának. Elég lett a közösségi médiából. A harmadik, az életem fontos részét képező főzésről (és evésről) szól: szedett-vedett, főleg a megfelelő hozzávalók hiányában kreativitásra épülő receptek jól sikerült eredményei.

Remélem, lesznek, akik jönnek, emlékeznek, esznek: velem.