Blog
Ez a blog (és tulajdonképpen az egész weboldal) azt a célt szolgálja, hogy egyhelyben, s egyben legyek: azonos magammal. A történeteimhez szorosan hozzátartoznak a családom tagjai, akikről nem fogok írni személyiségi jogaik tiszteletben tartása végett, néha esetleg említésszerűen. Ellenben sokat gondolok rájuk.
Az elhatározás a kasseli kutatói ösztöndíj elnyerésével nagyjából egyidős. A megvalósítást akkor kezdem, amikor már lázasan dolgozom a documenta Archívumban, élvezem a magányt, rendszeresen és harmonikusan élek, nagyon sok időt töltök a természetben.
Mert egy társam van ebben az elvonulásban, a kutyám, s Beck Zolinak igaza van, ha boldog akarsz lenni, végy magad mellé egy kutyát vagy egy macskát.
Boldog vagyok.
Ez a blog mégiscsak mozgás közben íródik, mert ez a lételemem, és a megfigyelés is mozgás közben, állandó nézőpontváltással az igazi. Ha olvassátok, megértitek, hogyan fér össze a helyben maradás a mozgással: így, virtuálisan.
A három blog összetartozó bejegyzései mindig egyszerre jelennek meg és szorosabban vagy lazábban kötődnek egymáshoz. Az első, „Kassel 2021”, a kasseli útinaplóm adja a vezérszólamot, a másik kettő kíséri. A „Micsoda útjaim” valójában a Facebook oldalamon 2016-tól mostanáig közzétett utazási posztjaim gyűjteménye, nem időrendben, hanem a gondolataimhoz, a hangulataimhoz való kapcsolódásaik szerint. Ezeket annak idején sokan olvasták, de most új összefüggésbe kerülnek, s szeretném, ha itt nálam archiválódnának. Elég lett a közösségi médiából. A harmadik, az életem fontos részét képező főzésről (és evésről) szól: szedett-vedett, főleg a megfelelő hozzávalók hiányában kreativitásra épülő receptek jól sikerült eredményei.
Remélem, lesznek, akik jönnek, emlékeznek, esznek: velem.
Aligvárom
2016. november 27. Berlin A könyvtárban olyan kevesen voltak, hogy a kedvenc helyemre tudtam ülni: íme, kilátás balra, kilátás előre...És még egy meglepetés is ért: a mai ebéd "magyar módra", szerintem valami fagyasztott cucc nyárson sütve, de a Tomatengemüse az...
„Kicsiny, de fasza ország”
…megyek, megnézem. A kilencvenes évek végén Esterházy Péternek ez volt a szava járása, az ÉS-ben olvastam, talán valamelyik Estiben. Azóta sokat változtunk, de talán most van némi remény megújhodásra …, Most Passauban ülök egy tip-top kis panzióban egy üveg Krombacher...
Magyaros búcsú
A záró előadásom után nekiálltam sütni-főzni, mert másnap délelőtt kávézós/ tízórais búcsúzkodásra hívtam a munkatársaimat, este a házigazdáimat. Sütöttem fasírtot, s mondtam, ez "fasírt". Így, tanulják csak meg. Hozzá kis sajtgolyókat, otthon trappista, itt érett...
Sok kicsi forradalom
A Facebook profilomon annyi forradalmi poszt volt, alig tudtam választani:) Talán ez a legkedvesebb: 2016. október 22. Berlin Tényleg együtt rezgek ezzel a várossal. Elmentem ma a Gorki Theater fesztiválzáró programjára, hogy lássam megfelelek-e az új kezdet...
Éljen a forradalom!
Ezt a tortát a szombat esti vendégeknek csináltam: éljen a forradalom (és az előválasztás)! Meséltem nekik 1956-ról, koccintottunk a forradalomra, s egyszercsak az egyik kedves tudomáynos kutató bajtársam átölelt, s azt mondta: komrád! Sima keksztorta: túróval,...
Az író nők veszélyesek
Csak azt nem tette hozzá: az író nők veszélyesek. Még valamikor, amikor a gyerekek kicsik voltak, s időm nagy részét velük töltöttem, (valami paradicsomi állapot volt, egészen az almáig), kaptam egyik rokonunktól egy könyvet ajándékba. Különös kultúrtörténeti,...
Tegnap Párizs
2017. július 2. Tegnap sűrű nap volt, kiváló prezentációk, régi barátok új arcai, este az utolsó nagy and not my cup of tea előadás a Pomidou Centre-ben, amit felénél ott is hagytam, (múzeumi installációkat készítő kortárs művész, aki szerintem összeolvadt...
Újabb konyhai találkozás: tokiói street food és rakott kel
A vasárnapi ebédünk, így másfél hónap után, nemcsak a szakmánk, hanem a főzés-evés iránti közös lelkesedésünkről is szólt. A múltkor készített rakott karfiol nagyon ízlett Vennesnek, ezért most sütöttem rakott kelt. Közben meg is tanítottam rá, mondta is, hiszen ez...
Alles gut. Tükörposzt
Amikor szörnyen feszült napok, zaklatott elalvások, hajnali ébredések (az ellenségemnek sem kívánom) UTÁN otthon felejtem a maszkom, s félútról visszabiciklizek a kedvenc boltomba venni egyet, ahová tudom, beengednek majd maszk nélkül is, csuka fogta róka, na ez hogy...
Good World borsóleves
Ez nem egy rosszul sikerült fantázianév, hanem a forrás megjelölése. A házban lakó idős hölgy, özvegy barátném megkérdezte, akarom-e a kiolvasott női magazinjait, gondolkodás nélkül rávágtam, igen. Azóta esténként azokat olvasom, a receptjeit imádom, nyelvgyakorlásnak...
A kasseli kedvesek
Vannak Kasselben helyek, amik nem saját jogon lettek kedvesek, hanem attól, ahogyan, s akikkel ott jártam. Vagy terveztem, hogy vele oda menni fogok. A piac az első számú ilyen. Amikor a főbérlőméket érkezésem után kérdeztem, hová járnak piacra, nagyon elgondolkodtak....
Egy kis hazai
2017. augusztus 4. szép sűrű nyári nap, a meleg ellenére sem bírok lelassulni:)reggel egy korai vonattal egyenesen a Mária utcába mentem, hogy Czabánnal megvitassuk haza és haladás, de legfőképp a felsőoktatás filmes szakjainak dolgait, legjobb a világon a közösségi...















